A fokföldi ibolya képes arra, hogy magától magról szaporodjon?
A tövénél megjelent egy kis, látszólag különálló levélcsoport, és fejlődik. Ez egy másik növény már?
Ha igen, leválaszthatom és átültethetem külön cserépbe?
Nem magról szaporodott. Sarjadzott a nagy tő. Szokása, legalábbis némely fajtának.
Letörheted, még akkor is, ha nincs egy szál gyökere sem. Én is szoktam.
Ha nincs gyökere, akkor egy aranytisztára kimosott tejfeles/vajkrémes dobozban, csapvízben gyökereztesd. Ha van gyökere, akkor mehet egyből földbe.
Elsőre minél kisebb cserépbe ültesd, laza virágföldbe, és két öntözés között mindig hagyd kiszáradni a földet, különben kirothad.
Ha már szépen fejlődik, akkor lehet egy méretéhez illő cserépbe tenni.
Köszönöm szépen a segítséged :)
Ha van még bármi, amit velük kapcsolatban érdemes tudni, kérlek oszd meg velem, ment a pozitív visszajelzés :)
Hát, igazából most csak ilyen általános alapdolgok jutnak eszembe, amiket azért a tulajdonosok szoktak tudni.
Pl. hogy nagyon fényigényesek, minél több fényt kapnak, annál szebbek lesznek. A nagy cserépbe ültetés helyett inkább tápoldatozni kell rendszeresen, virágos növényeknek való tápoldattal.
A leveleket letörve, vízben lehet gyökereztetni.
A levelekre ne menjen víz, mert foltosak lesznek.
Mint a húsos levelekből tudni lehet, ez egy félpozsgás növény, ami a totális kiszáradást is jobban tűri, mint a túlöntözést.
Ha valami miatt (pl. túlöntözés) elrothad a gyökere, és semmi vizet nem tud felvenni, a levelek még vagy 2 hónapig életben maradnak a cserép tetején, csak az fog feltűnni, hogy fonnyadnak, és a külsők szép lassan elhalnak.
Nyáron kb. 5, télen 7 naponta szoktam öntözni, amikor a legnagyobbakon látom, hogy kezdenek kicsit kókadni.
Ha van konkrét kérdésed, kérdezz.
Gyakorlatilag elég, ha minden 2-3. öntözés után félig-meddig kiszárad a földje. Nem porszárazra (bár azt is bírja), csak hogy a cserép alján lévő föld is olyan állagú legyen, hogy ha kiszednéd, akkor összenyomva se álljanak össze a morzsák. (Nyilván ezt nem tudod nézni, de ha kertészkedtél már, vagy szoktál növényeket átültetni, akkor meg tudod tippelni. Ha nem, akkor a növény mellett megpiszkálod a földet 1-2 cm mélységben, és látod, hogy saras lesz-e az ujjad.)
Én, mondjuk, minden öntözés után hagyom így kiszáradni, és nagyon szépek, rengeteget virágzanak.
Megfogadom a tanácsaidat, már alig várom, hogy megint olyan szép virágai legyenek mint mikor megvettem :D
Bár mondjuk az benne az érdekes, hogy ők már magukban zölden is szépek :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!