A kaktusznak honnan származik a magja?
A "kaktuszvirág" már egyfajta szimbólum, épp azért mert nem mindenki gondolná, hogy a kaktusz is kivirágzik.
De végül is igen, a kaktuszoknak van virágja, beporzás után termést hoz és a termésben benne van a mag, néha a gyümölcsöt meg is lehet enni, de ez ugye már az időtől és a kaktusz fajától függ.
Mikor én voltam ötödikes (általánosban), akkor elmagyarázták annak, aki valamiért még nem tudta, hogy a virágban lévő bibére rákerül a virágpor, ettől megtermékenyül, és mag lesz belőle.
A kaktuszok is virágzanak:
Aztán ha virág megporzódott, a szirmok lehullanak, a virág alsó része megvastagszik, és ebben lesznek a magok:
"csak a mi éghajlatunkon ilyet ritkán látunk"
Más éghajlaton meg ritkán járunk, hogy lássunk, ugye? :)
Az én kaktuszaim a valódi magyar éghajlaton minden évben szoktak virágozni.
Meg mindenki másnak is, aki megadja nekik azt, amit megkívánnak.
A hozzá nem értők számára megdöbbentően apró cserepekben laknak, évente kétszer kapnak egy kis tápoldatot, évente kb. 8-szor öntözést. Ezt hálálják meg a rengeteg virággal.
Már a hideg telelőhelyen elkezdik az elsők márciusban, aztán egész évben folyamatosan van virágzó, most is több.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!