Van 3 ilyen szobanövényem, mit tegyek velük? Normális, hogy ennyire nyúlánkok?
Elég hosszúkásak, ennél kifejezetten félek, hogy eltörik:
Még nem bújt ki gyökér a cserép alján és nem is szárad ki túl gyorsan a földje, ettől függetlenül ültessem őket új földbe?
Egyik ismerősömnek is ilyen növényei vannak, de ő gyakran eltöri a szárait és újra földbe teszi. Hát nem tudom, ez mennyire jó megoldás. Vagy inkább csak támogassam ki valamivel őket, mert normális hogy ilyen magasra nőnek?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Kevés víz, sok fény, és állandó metszés, amit levágsz, és ledugod a földbe, az megfogan.
Igen, meg vannak nyúlva, nyilván túl meleg helyen töltötték a telet.
Pár centi magasan elvágni, a tőből kihajtott rész folyamatosan metszve bokrosítani. Április második felében (ha nincs fagy) mehetnek a szabadba, kint sokkal szebben fejlődnek.
Kedves utolsó válaszoló!
Igazad van, meleg helyen töltötték a telet, nem is tudtam, hogy a nyúlánkságukban ez is közrejátszhat!
Köszönöm szépen a választ! :)
Igen, a növények akkor szoktak megnyúlni, ha a fényviszonyok és a hőviszonyok nincsenek arányban.
Tehát az adott megvilágításhoz képest túl meleg van, másképpen: az adott hőmérséklethez képest túl sötét van.
Még egy ablaküveg is sok fényt kiszűr, ha függönyt nem is számítunk. Ráadásul a fény nem körben érkezik mint kint, csak egy irányból. És ez még csak a nappal, mert éjszaka ugye semmi fény nincs, a hőmérséklet meg ugyanolyan magas, mint nappal - ellentétben a kinti hőmérséklettel, ahol ugye éjszaka mindig hidegebb van. Amit a növények érzékelnek, és éjszaka lassan nőnek, ha nőnek egyáltalán.
Mivel a korall fényigényes, ráadásul félpozsgás növény, ezért télen hűvös, világos helyet szeretne.
Ja értem!
Hát sok fényt kapnak az biztos, de közel vannak a parapethez...
Viszont tavaly amikor elvettem őket az ablakból, pár nappal később kókadni kezdtek, ezért is tettem őket vissza az ablakba.
Ööö most akkor csak azokat a hajtásokat metsszem le, amik a főszáron nőnek? Tehát magát a "főnövényt" ne csonkítsam meg? Mert az egyiknek a legalsó pozsgás levelei alján pici léggyökerek nőnek.
A módszer szabadon választott.
Mivel ezek igen rosszul néznek ki, és fent bebokrosodva letörne az egész felső rész, én a föld felett pár centire vágnék, aztán minden hajtást visszacsípnék 2-3 levélpár után, aztán megint. Persze, néhány visszacsípés után mehetnek ki, ott már maguktól is alakulnak.
"Persze, néhány visszacsípés után mehetnek ki, ott már maguktól is alakulnak."
Ezt hogy érted konkrétan, hová mehetnek ki?
A lemetszett szárakat kell vízben gyökereztetni, vagy azonnal a földbe kell tenni?
Köszönöm szépen ezt a sok választ, nagyon sokat segítesz vele. :)
Úgy értem, hogy most visszavágod, aztán kihajt pár hajtás, ezeket megint visszacsíped, aztán ezeket megint. 1-2 visszacsípés után már olyan jó idő lesz, hogy kiteheted szabadba őket, erősödni és bokrosodni.
Persze, ha napos ablakban vannak, akkor ott is maradhatnak.
A lemetszett szárakat szárítsd vagy két napig szobában, akkorra beszáradnak a sebek, utána mehetnek akár egyből földbe is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!