Cékla "elfásodik", ha nincs felszedve időben? Mikor kell betakarítani?
Figyelt kérdés
Májusban vetettük, de már jó nagyok a gumók, gondoltam felszedem és elrakom télire üvegekbe, de olyat olvastam, hogy fagyokig kell felszedni (szeptember vége, október). Nem merem tovább a földben tartani, nehogy elfásodjon és olyan kemény legyen még főzve is, hogy ne tudjuk megenni. De lehet egy részét leviszem a pincébe (és apránként főzöm meg), azt is olvastam, hogy nedves homokba kell tenni és nem fonnyad meg, ez igaz?2014. júl. 14. 19:12
1/5 anonim válasza:
A cékla nem fásodik. Hagyd kint, mert még most éretlen.
2/5 anonim válasza:
Mi a korán ültetettnek a nagy részét felszedtük, majdnem egy hónapja először, én is úgy tudom hogy elfásodik a gumó, ami már most nagy azzal nem nagyon vártunk, október azért igen messze van még. Most 45 perc alatt megfőtt.
Ültettünk még két héttel ezelőtt, én úgy számolom az lesz majd amit októberben lehet majd felszedni.
3/5 anonim válasza:
4/5 A kérdező kommentje:
A belinkelt képen lévőknél azért nagyobbak már. Nem hiszem, hogy éretlenek (első válaszolónak). Holnap megfőzöm, amit ma felszedtem kettőt, de még remélem nem fás (az egyik elég nagy).
2014. júl. 14. 20:51
5/5 anonim válasza:
Mi általában tavasszal vetjük és fagyok előtt szedjük fel.
Nem szokott fásodni és olykor hatalmasra megnőnek.
Mondjuk mi inkább a hengeres fajtát termesztjük.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!