Ebben az időben mikor lehet elvetni a virág magokat?
Dehogy kell megvárni.
Aminél március van írva a zacskóra, azt nyugodtan lehet március legelején, mert addig nem kel ki, ameddig nem melegszik fel kellően a talaj.
"Balesetek" persze lehetnek a fagy miatt, de ilyenek április közepi vetésnél is lehetnek, hogy a meleg földből 10 nap alatt kikel valami, aztán a májusi fagyosszentek elviszik.
De alapesetben a februári vetés sem gond a legtöbb növénynél, a nagyon apró magokkal lehet gond esetleg, ha csírázás előtt túl sokáig fekszenek el a hideg, nyirkos talajban.
Én általában március elején szoktam vetni, most így kapásból nem jut eszembe olyan eset, hogy gond lett volna belőle. Áprilisban szabadba már nem érdemes virágot vetni, hacsak nem tudja naponta öntözni az ember.
Első köszi, és a tél után pedig tavasz jön, ugye? :)
Én is mindig elolvasom, ami a tasakra van írva, csak most azért gondolkodtam, mert hát nem a hónap a lényeg, hanem hogy milyen meleg a föld. És most hamarabb felmelegszik majd a föld.
Szerintem felét elvetem kB 2 hét múlva, a többit pedig később.
Hát igen, igaz.
Azt hiszem, egy néhány maggal megpróbálkozom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!