Én csak koffeinmentes kávét iszom, (granulátumot is), de a lényeg, hogy daráltat is, ebből tehát marad zacc. Ez is jó a növényeknek, vagy pont a lényeg hiányzik belőle? Kérem, csak az válaszoljon, aki szakértő, vagy biztos a válaszában.
Szerintem rossz a kérdés: "Ez is jó a növényeknek?" A kávézacc a legtöbb növénynek nem jó!
Nem hiányzik belőle semmi. Éppenhogy az a probléma, hogy van benne valami: ugyanaz az anyag, mint a diófa levélben, amit nem szokás trágyázásra használni. Csersav. Ez gátolja a legtöbb növény növekedését.
Most már szakértő vagyok és biztos vagyok a válaszomban: tudom, mi a juglon-index, mi a csersav és hasonlók. És ezeket onnan tudtam meg, hogy sajnos elkövettem ebben az évben azt a hülyeséget, hogy kávézaccot szórtam a növényeimre. A csicsókám rekordot döntött mélynövésben. A rózsáim még most is alig virágoznak, pedig tavaly november végéig hetente hozták a virágokat. Utánaolvastam és megtudtam, miért. Ekkor írtam ki ezt a kérdést:
http://www.gyakorikerdesek.hu/otthon__kert__3205641-jo-a-kav..
OFF
Olga néni,
a talaj savasságát házilag inkább tőzeggel érdemes fokozni. Otthoni cserepes növényeknél meg Florasca A virágfölddel. A mezőgazdaságban néha foszforsav, esetleg salétromsav híg oldatokat, valamint szulfátos mútrágyákat szoktak erre a célra használni.
Kávézaccot, ha lehet, inkább ne használjon senki sem savanyításra. Ugyanis a csersav egyfajta növényi hormon, nem a savassága miatt gátol bármit is. Van néhány növény, ami kibírja (pl. diófa, mivel ő termeli is), de nekik sem szükséges adagolni.
A koffeinmentes kávéból szerves oldószerekkel történő koffein kivonás egy ideje nem divatos, inkább nagy nyomáson, folyékony szén-dioxiddal vonják ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!