Milyen fát ültessek? És melyik fára illene a következő tulajdonságok? (Megjegyzésbe a leírás)
Amit utcára kilehet ültetni
Az ágai a földtől legalább 1 méter után kezdenek lombozni.
3 méternél nem lesz szélesebb és 4 méternél magasrabbra nem nő, termése ne legyen vagy ne legyen zavaró.
Ablak elé ültetném egy kis árnyékolás céljából.
A szivarfa mondjuk 20 m-re is megnő, de még a törpe fajták is 10-re.
De mindenképpen jobb lenne árnyékolás szempontjából, mint egy kis lombú fa. Tekintve, hogy a nap nem vízszintesen süt, és ráadásul még mozog is balról jobbra, a nyomorult, tehát egy kis lombú fa mellett besüt az ablakon.
Szóval, a méretet azért át kellene gondolni. Ha helyhiány miatt mondtad a méretet, még az is megoldható, hogy a lombot metszéssel laposra alakítsd. A törzsmagasság pedig, ahogy írták is, attól függ, hogy melyik ágat nem vágtad le az ollóval.
A ház ablaka kelet felé van csak reggel süt be a nap de nem is akarom telibe árnyékolni, ezért kell kis fa.
Illetve vezetékek futnak ott ezért ha magas benőné ami baj.
Gömbfákból se mind jó. A gömbakác, gömb csepleszmeggy pl. megfelel a leírásnak viszont a gömbhárs már nem: virágzik, termést hoz. #5 szivarfái is gyanús, hogy gömbfák lehetnek.
Egyébként ezek oltott fák, ott kezdődnek az ágak, ahol az oltás van,tehát bőven van választási lehetőséged. Metszést sem mindegyik igényel. Szóval nézz utána, mielőtt shoppingolsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!