Orgonát lehet úgy oltani, hogy teremjen rajta lila és fehér virág is?
Miért ne lehetne? Tízfélét is lehet rá oltani.
A kérdést szerintem az indukálta, hogy az emberek gyakran azt hiszik, hogy ráoltanak egy darabot egy alanyra, és ettől az alany minden hajtása majd olyan lesz. Hát nem.
Csak az a rész lesz olyan, ami az adott ráoltott ágból/rügyből fog kihajtani. Ha minden ágra más fajtát oltasz, akkor mind olyan lesz, ami az adott részből kihajt.
Az orgona nagyon korán kihajt, én tavaly március elején oltottam 3-at, olyan vesszővel, ami február elején szedtem, és hűtőben tároltam.
Esetleg még most is meg lehet próbálni, mert a vesszők alján szoktak lenni olyan rügyek, amik nem hajtottak ki. Ezt a részt kell használni, pl. ékoltással. Nagyon erősen meg kell nyírni az egész bokrot, mert különben nem biztos, hogy megtörténik az összeforradás.
Meg majd szemezni tudsz május eleje felé, ha a zöld hajtások eléggé beérnek, de még feljön a héjuk. A tavalyi hajtások héja alá is lehet, ha felválnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!