A szépen kikelt retkem hova lesz, hogy már fele sincs meg?
Én sem vagyok vegyszer párti, de sajnos nélkülük már semmit nem lehet meg termelni.
Én ezt szoktam használni, vetéskor a vetőmagokkal egyszerre juttatom kis a sorjába.
[link] Ez a nagyobb testű kártevőket nem bántja.
Ha nagyobb kártevő is jelen van (lótücsök, mezei egér), akkor meg az alábbi szert használom.
De ezeket én is csak kontrollált körülmények között.
Folyamatosan halad a soron végig az "eltűnés", és a soron következők meg vannak fonnyadva egy kicsit? Nálam ez jellemző, és hangyák csinálják. Azok eszi meg a tövét is.
Csiga is eszi, de akkor a töve benne maradna. És látni lehetne nyálkát, általában.
A földibolha a leveleket lyukasztgatja első körben, viszont most még nincs, majd a jobb időben, vagy két hét múlva.
Aki nem ért hozzá, annak nem kellene okoskodni. A földigiliszta igenis rengeteg kis magoncot megeszik.
Vannak gilisztafajok, pl. a vörös trágyagiliszta, amik nem képesek élő, zöld növényt megemészteni. De a földigiliszta az megeszi, ha mást nem talál. Ezért van, hogy ha egy kint nyaraló cserepes növény nem akar fejlődni utána télen, akkor gilisztát kell keresni a cserépben.
Mondjuk, nem ez a fő kártétele, hanem hogy lehúzza a járatába a növényt, ott megvárja, hogy elhaljon és elkorhadjon, és akkor eszi meg. Ha nem talál száraz vagy száradófélben lévő növényt a felszínen, amit lehúzhat, akkor nekiesik a zöld növényeknek, és azt húzgálja le. Én már legalább 5 alkalommal saját szememmel láttam, amint egy-egy kisebb paprikapalánta teteje lefelé hajlik, és nagyon be akar bújni a föld alá, a hegye már bent is van. Odalopakodtam, és hát mindig egy jókora giliszta húzgálta. Zöld fűszálak lehúzását is többször figyeltem már. (Ha figyelmesen jár az ember a kertben, érdekes dolgokat láthat. Pl. kefélő gilisztákat is sokat láttam már... Valamiért a felszínen szeretik. Két külön lyukból jönnek fel, és mindkettőnek az egyik vége bent van a lyukban, fent meg össze vannak ragadva. Ha megzavarják őket, akkor szétválnak, és egy pillanat alatt eltűnnek.)
Ahol gyommentes egy nagyobb terület, ott jobb híján a fiatal magoncokat húzgálja le a földigiliszta.
Viszont giliszta esetén látni kell ott a tetthely közvetlen közelében a lyukat. Ha nincs lyuk, akkor nem gilisztáról van szó.
Most már mindegy, ha talajfertőtlenítőzve van, előtte kellett volna megkotorni a földfelszínt a retkek közelében, a hangyák akkor felszínre kerülnek, ha ők a tettesek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!