Lakásban áttelet muskátlival,(kissé felnyurgult)mi a teendő a szabadba kiültetéskor?
Jó erősen visszavágni. Akár 5 cm magasságúra is lehet, ha indokolt, de ha egészséges, akkor lehet mondjuk fele-harmada magasságig meghagyni, ahogy tetszik. Megnyúlt hajtás ne maradjon, majd hajt újakat, bárhonnan ki tud hajtani.
Ha van hűvös helyiséged, akkor ott teleltesd legközelebb, öntözés nélkül, vagy minimális nedvesítéssel, hogy ne nyúljon. Hűvös helyen a fény se feltétel, nálam is a szuterénben telel, barna ablaküveg mögött. A muskátli félpozsgás növény, jól bírja a szárazságot. Régen a falusi emberek úgy teleltették, hogy kiszedték a földből, és egy madzaggal felkötözték egy falba vert szögre az istállóban.
Én úgy ahogy van kiteszem a szuterénből a kertbe, 1-2 hét és megerősödnek, vastagodnak, egészségesre zöldülnek az új hajtások.
A nagyobbakat leszedem és ledugdosom földbe, ezekből lesznek az új tövek, mert az eredeti öreg tő előbb-utóbb befásodik és kimerül.
A kisebb hajtásokat rajtahagyom, hogy szép bokros legyen és hamarabb hozzon virágot.
Idős ember vagyok, az eredeti tövet még a nagyanyámtól kaptam, aki 40 éve halott és nekem bizonyíthatóan ez a módszer vált be.
Én is írni akartam, hogy mindenképp érdemes így megpróbálni kitenni, mert egy-két hét alatt látni is fogod, hogy alakulnak a nyurgák! Aztán esetleg ha tényleg olyan gyatrák, hogy nem lesz abból semmi csak akkor metszeném és igen ilyenkor szaporítani is javasolt.
Azért 3 az nem semmi, hogy ennyi évig életben tartasz egy anyanövényt! Még ha a kicsinyeiből is gyártasz újabb és újabb "öreg tövet". Gratulálok! Állítólag a szaporulatok 1-3évig virágoznak szépen utána újítani kell. Ezt osztod? Én is igyekszem minden évben újítani, de érdekelne egy öreg anya meddig virágzik. Még két kérdés egy ilyen nagy muskátli szakértőtől:), már ki mered tenni ilyenkor? Álló fajtád van? Köszi! 2.voltam.
#4
Bocsánat, félreérthető voltam!
Az eredeti anyatő már sehol nincs, nálam egy-egy tő 3-5 évig szép, utána már egyre fárad és mivel mindig vannak újabbak, így nem érdemes tartogatni.
Paprikapiros állómuskátli, igazi ellenálló, régi "parasztfajta"
És a többi kérdésedre:
Ilyenkor még nem teszem ki, mert esélyesek a fagyok.
Azelőtt nagyjából lehetett tudni, hogy mikor van tavasz-nyár-ősz-tél, most szinte követhetetlen, megbolondult az időjárás.
Így akkor teszem ki, amikor tartósan tapasztalom, hogy éjszaka nincsenek fagyok. Talán április elején,... de ez tényleg az időjárás függvénye. Március végétől elkezdem a locsolásukat, leszedem a száraz leveleket és várom az alkalmat, hogy kikerülhessenek a szuterénből - biztos ami biztos alapon - napos, fagytól védett helyre. (Ilyenkor teszem ki a leandereket is)
Egyébként érdekes, hogy a szomszédasszonyom a tőlem kapott tövet "kint felejtette" a fedett, de egyébként nyitott teraszán egész télen és tökéletesen átvészelte a 2019/2020-as telet.
Végülis akkor jól értettem. Az szép! Szívesen vennék ebből az extra ellenálló fajtából pár dugványt! Ha lehet róla szó légyszíves írj egy privátot.
Különben a fagyokat még bírják az állók. A többi fajta muskátli nem. Na de hogy a mínuszokat is bírja némely stramp álló/paraszt, az fantasztikus. Én ilyenkor már be vagyok zsongva, mindent tennék ki. Leandereimet is mínusz 5-ig edzettem, szerintem azokat már ki lehetne, illetve amint tudom ki is fogom pakolni. Muskátlit idén nem tudtam teleltetni sajnos. Na nem offolom tovább a kérdést, köszönöm szépen a tapasztalataid!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!