A mostani hideg időben elfagynak a férgek, illetve a darazsak?
Eddig én is azt hittem. De ez a cikk kissé elkeserít(:
Nem értem én Merkl Ottót. Többet vártam tőle.
Itt nem pár napig tartó extrém hidegről van szó, hanem 2 hónapig tartó, szokatlanul hosszú hideg időről, a megszokottnál alacsonyabb átlaghőmérséklettel, pár napig tartó extrém hideggel tetézve.
Ha csak pár napig tartó extrém hideg van, olyankor a rovarok védett búvóhelyei nem tudnak eléggé lehűlni, vagyis a hideg nem sok kárt tesz bennük.
De most a hosszú hideg idő alatt le tudtak hűlni a telelőhelyek, ami már jobban megtizedeli a rovarállományokat.
Oké, hogy sok faj teljesen egészséges példányai kibírják még a -15-öt is, de a rovaroknál a dolog nem így működik teljesen.
A rovarok (és egyéb ízeltlábúak, pl. atkák) szaporodásnál nem a kevés számú minőségi utódot preferálják, hanem a nagy mennyiséget, és sikerül, ahogy sikerül.
Az utódok egy része eleve genetikailag gyengébb lesz a tömegtermelés miatt, vagy az elégtelen táplálkozás miatt nem lesz tökéletes, vagy éppen az utolsó, áttelelő generációnak már nincs ideje rendesen kifejlődni, és a felgyorsuló egyedfejlődés miatt nem sikerül kellő mértékben összeszedni magukat.
A lényeg, hogy elég nagy részük olyan állapotban vág neki a télnek, hogy egy bizonyos hideget elviselnek, de a nagyon hideget nem.
Na, ezek fognak elpusztulni, a nem kellően védett telelőhelyet választó fajtársakkal együtt.
A lótetűk persze, ahogy a cikkben is szerepel, ilyenkor csak mélyebbre húzódnak a földben, ahol már nincs átfagyva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!