Mitől vizes/penészedik a fal?
Sziasztok!
A Fürdőszobában a penész kezdett elterjedni, amit kezelek penészirtó szerrel. Sajnos azért terjed, mert magas a páratartalom, de nem tudom miért. Rendszeresen szellőztetek, de még így is magas a páratartalom, még úgy is, hogy nem fürdünk, zuhanyzunk. A ház kívülről szigetelve van, a penészedés kb. 6-7 éve jelent meg. A ház 33 éves kb.
Mit tehetnék a párásodás/penészedés ellen?
Köszi a választ! :)
Mivel azért utána olvastam a témának az utóbbi időbe, így tudom, hogy vannak ilyenek. Ez is egy megoldás lehet.
Csak azt nem értem, hogy miért van az, hogy évekig nem penészesedett, nem vizesedett a fürdő, most meg folyamatosan, még rendszeres szellőztetés mellett is.
esetleg rossz az alsó szigetelés.
vagy, eddigi sok párát elnyelte a fal évekig, és most eléggé telítődött, ez a mennyiség pedig a szigetelésen már nem tud átmenni, így a fal ezt kénytelen visszafele a fürdő fele leadni, ahol amúgy is párás a környezet.persze ez függ a határoló falaktól, hogy mennyi a külső és belső fal.
ebben az esetben a külső falat ki kellene szárítani, lekenni folyékony fóliával és erre festeni ill. csempézni. így pára már nem megy bele, csak a belső falakba, ill a levegővel meg kiszellőzik.
Az emeleten van a fürdő, így az alsó szigeteléssel se lehet gond.
Viszont amit leírtál az lehetséges, köszi! :)
Lehet, hogy a födém nincs jól szigetelve, és tipikus hiba, hogy a fal-födém szigetelés nincs összedolgozva és beindul a penész...
A normál szellőztetés sokszor nem hatásos, pláne ha a az ablak és a mennyezet között magas "légzsák" van, ott megül a pára. A mennyezeten kivezett kis ventillátoros szellőzés kellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!