Ha nagyon unjátok már az albérletezést Budapesten és saját otthont szeretnétek, akkor bevállalnátok emiatt a vidékre költözést?
Én tősgyökeres szegedi vagyok, de éltem 3 évet Budapesten is. Nagyon mentalitás függő, hogy ki hol szeret élni. Van akinek már nagyon elege van a nagyvárosból és menekülne, van aki nem tud létezni Budapest nélkül. Te ismered a párod.
Én három év alatt pont elteltem vele és azt mondtam, hogy rendben, rengeteg a lehetőség, de több a hátránya, mint az előnye. Visszejöttem Szegedre és imádok itt élni. Persze én alapból szeretem Szegedet.
Lényeges, hogy mi a munkátok, illetve mit szeretnétek dolgozni. Szegeden inkább az IT szektorban, tudományos, pénzügyi, gazdasági területen lehet munkákat találni (Eli, Bp, stb...), na és az egészségügyben. És valamivel alacsonyabb a bér, mint Budapesten, ez tény.
Viszont jó a közlekedés, van választék iskolákban és biciklivel, vagy akár gyalogosan is eljutsz bárhová. Ezt csak azért írom, mert ha esetleg gyermeket vállaltok, ezek fontos szempontok.
Én is legszívesebben saját tulajdonú lakásba szülnék, de ha minden nő addig vátna, míg összegyűlik rá a pénze, akkor feleennyi gyermek sem születne Magyarországon.
Igen, tudom, ez nagyban függ a párom személyiségétől, de neki még nincs nagyon tapasztalata a vidéki életben, max. pihenési, nyaralási szándékkal ment vidékre, szóval ilyen szempontból lutri, hogy ő mennyire bírná hosszútávon.
Nekem élelmiszeripari végzettségem van, plusz hamarosan IT-s is, párom meg a média világában dolgozik. Sajnos az utóbbi inkább Budapesten van. Kedves utolsó ne is mond, annyira hiányzik Szeged... lassan egy éve nem voltam már ott, ideje lenne visszamennem.
Utolsó vagyok! Ha a párod a média világában dolgozik, itt nagyon nehézkes lesz munkát találnia, jól fizetőt meg végképp, szinte esélytelen. Gondolom nem akar váltani. Te biztosan találnál magadnak melót.
Agglomerációba nem akartok költözni? Talán ott megfizethetőbbek az árak, bár nem tudom, hogy Budapest mellett merre érdemes nézelődni, ahol nem az ingázással telik el az embernek a fél élete és nem dugul be reggel-este a forgalom.
"Azt még kifelejtettem, hogy pár év múlva családot is szeretnénk alapítani"
A párod tőzsgyökeres pesti.
Mivel a médiában dolgozik, szinte csak itt van lehetősége pénzt keresni.
A vidékre költözésetek után mégis hogyan és miből tartana el hosszú évekig, amíg te vidáman gyerekeket szülsz és kiéled az "otthonrendezői kreativitásodat"?!
Néztél már pesti ingatlanárakat? 40 millióhoz a belépő 8 millió forint, de gyakran még 20%-ra sem adja meg a bank a hitelt. 30 millió forint hitelnek pedig 200 felett van a törlesztője bőven.
Miért a párom hogy fog eltartani médiásként 150ezres albérletárak mellett? Nem látok kevesebb kockázatot ilyen szempontból vidék és BP között. Vidéken nincs a szakmájában munka, de BPen ugyanúgy nem teheti meg, hogy a médiás fizetéséből egyedül eltartson egy nőt és gyerekeket. Ne gondoljátok, hogy nem vettem ezeket latba, hogy vidéken nem olyan lehetőségek vannak, mint BPen, ennyire hülye azért nem vagyok. A kérdés arról szólt, hogy ér-e annyit az otthon, hogy változás és lemondás legyen cserében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!