Szerintetek nem szörnyű, hogy egy 25 nm-es garzonért is 15-20 évig fizethetek hitelt? Családom így sosem lesz.
25 nm 13 milliótól kezdődik, és ez még csak a felújítandó garzonokat takarja. Felújításra pedig nem nagyon fogja futni, a hiteltörlesztő mellett, 130 ezres fizetésből. Szóval lesz egy lepukkant lyuk otthonom, és még örülhetek is neki, hogy nem kell örökre albérletben 3 idegennel élnem közel 30 évesen. Ugyanis a saját albérletet ki nem fizetem, az 80-85 plusz rezsi alatt nem nagyon van. Ez sem az én érdemem, szüleimtől kapok kevéske önerőt, a hitelt is közösen fizetjük, mert ilyen fizetéssel szóba sem áll velem a bank egyedül. Örülnöm kellene, mert másnak még ennyi lehetőség sem jut, de mégis elkeserítő, hiszen ha lenne párom, akkor még kettőnknek is szűkös lesz, gyereket pedig soha nem tudunk vállalni így.
Nagyon gondolkozom a költözésen, mert lehet hogy ezt a 130-at egy olyan településen is megkeresném, ahol az ingatlanárak sokkal alacsonyabbak, és talán lehetne egy normál méretű lakásom olcsóbban. Viszont erről szüleim hallani sem akarnak, ők csak itt helyben segítenek a vásárlásban, hogy közel maradjak hozzájuk, át tudjak ugrani bármikor ha szükséges lenne. Csapdában érzem magam ezzel az egész helyzettel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
9: "2005-ben, tehát 15 éve 90 ezret kapott egy ismerősöm, 3 diplomával." Közalkalmazottként, tejes munkaidőben és diplomás munkakörben?
Mert attól, hogy diplomás, még nem biztos, hogy csak közalkalmazotti bértábla szerint szegődhet el és csak teljes munkaidőre. Vagy ha mondjuk udvaros munkakörben van, kaphat ált. iskolás fizetést, hiába közgazdász meg fizikus és festőművész. Nekem is volt 2 nyelvvizsgám, de csak 1 után kaptam nyelvpótlékot, mert kitalálta az osztály, ahol dolgoztam, hogy ha nincs szükség a német nyelvtudásra a munkához, akkor nem fizeti utána.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
9: Igen, ez tök igaz, én BRUTTÓ összeget írtam. Az akkori bruttó a mostani nettó kb.! Állami szférában.
De most jóval több az utalvány, van, ahol emellé még havi 60 fölött van a mindenféle Cafeteria, vagy akár 110.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintetek nem szörnyű, hogy egy 25 nm-es garzonért is 15-20 évig fizethetek hitelt?
De igen...ezért se ilyet vettem
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De szörnyű, de ez van. Segítség és/vagy hitel és/vagy szocpol nélkül korábban sem lett senkinek 25 éves korára saját ingatlana. Szimplán csak ma olyan világban élünk, amikor ez alap elvárásként szerepel a legtöbb fiatal fejében. Azonnal akarunk és mindent. Lehetőleg nulla befektetéssel persze.
A szüleim a 80-as években úgy jutottak lakáshoz, hogy a lakás árának felét megkapták a szülőktől, egy negyedét hitelként vették fel és egy negyedére aláírtak két gyereket. Mára sem változott ilyen szempontból semmi, max annyi hogy ma átlag ember 3 munkával sem tud segíteni minden gyerekének egy fél lakásnyi pénzzel.
Nem kell annyira keservesen látni a világot. Ahogy mondtad, másnak még ennyi sem adatik meg. Örülj neki, hogy neked van erre lehetőséged. Ha lesz párod, egyrészt könnyebben kijöttök két fizetésből, hiszen a közös élet nem dupláz meg minden költséget. Másrészt ez a lakás jó alap lesz ahhoz, hogy költözni tudjatok egy nagyobba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!