Írnátok néhány személyes tapasztalatot ingatlanosokról?
Lakást keresünk, tehát vevőként találkoztam ingatlanosakkal.
Nagyon készségesnek mutatkoznak ...először...aztán számomra úgy tűnik mintha fokozatosan fogyna el a türelmük ha nem bólintasz azonnal rá az általa kínált lakásra, esetleg felteszel pár kérdést,vagy szeretnéd legalább kétszer megnézni. És persze ne alkudj.
Velünk történt:
-az ingatlanos teljesen más adatokat adott meg a lakásról mint ami fedi a valóságot. És ezek alapadatok voltak. Pl. panelprogram, méret, fűtés, emelet:a lakást 3 ingatlanos hirdette, az egyik a 2., míg a másik a 3. emeleten.
A hirdetési portálon fele adatot se töltik ki, azt írják csak tájékoztatásul ami vonzó.
Ha telefonon kérdezed,hogy mennyire alkuképes felháborodik, nézd meg, látatlanban ne kérdezd. Pedig ez nem ostobaság, hiszen ha fix áras, vagy már rálicitáltak, nem utazom 2 órahosszát megnézni.
Volt olyan értékesítő aki vélhetőleg szimpatizált egy másik vevővel, egyszerűen 1 hét alatt nem tudta összehozni azt,hogy bármikor, tehát bármikor, meg tudjuk nézni a tulajdonos által lakott lakást. Majd közölte...elkelt.
Maximálisan mi, vevők alkalmazkodunk a megtekintésben az értékesítőhöz. Szeretne hétvégén 1 napot pihenni, Neki akkor nem jó. Hétközben meg persze csak este, mert dolgozik a tulajdonos.
Egyetlen esetben pozitív véleményem volt, bár még nem záródott le a történet...az értékesítő korrekt volt, pontos, tájékoztatott, közreműködött az egyesség létrehozásában, mindkét fél szempontjait figyelembe véve.Jártas volt az adásvétel menetében.
Egy információt ugyan tévesen adott át a lakásra vonatkozóan, de az előző negatív tapasztalatok után ezt már elnéztük.
Ha eladó lennék - voltam is- és meg tusdnám oldani a értékesítendő ingatlant az érdeklődőknek még évletlenül sem bíznám ingatlanosra.
Vevőként nincs választásunk, legfeljebb keresgélünk, hátha a tulajdonos is árulja a lakást és Vele tudunk tárgyalni.
Bár hozzáteszem:ez sem könnyű.
Régen próbálkoztam ingatlanosokkal, pár éve teljesen kerülöm őket. Munkám és a magánéletem miatt rengeteg ingatlant adtam el és vettem meg, mindegyiket csak tulajdonostól.
pár példa az ingatlanosokról:
-tetszett egy telek, korrekt áron volt, le akartam foglalózni, erre közölte az ingatlanos hogy igazából dupla annyiba kerül, gondolom ez valami "trükk" lehet.
-Volt egy másik telek, jófogáson találtam meg, csak egy négyzetméter volt róla semmi más infó, de megakartam nézni. Ingatlanos sosem ért rá, viszont telefonban sem volt hajlandó elmondani semmit. Ekkor kértem hogy a címet adja meg hogy megnézhessem a kerítésen át hogy mi van ott egyáltalán, arra sem volt hajlandó.
-Egy lakást néztem ki, szép képek voltak kint róla. Odamentem nagy boldogan és egy teljesen más lakás volt mint a képeken, persze semmi adatot nem tudott az ingatlanról az ingatlanos. Ráadásul még az ingatlanos volt felháborodva hogy ő nem fogja bemagolni az összes árult ingatlan tulajdonságait, meg nincs mindegy ingatlanhoz ideje képet feltölteni...
Nem értem az ingatlanosok létjogosultságát 2018-ban, eleve csak megdrágítják az ingatlan adásvétel, meg csak hátráltatják pluszban.
Meg találkoztam még buta, bunkó, stb ingatlanossal, nem csak ezek voltak. Még egy példa mikor egy 10 oldalas megtekintési nyilatkozatot akart aláíratni az ingatlanos mikor elmentem megtekinteni egy ingatlant. Kezembe nyomta a papírt és a tollat hogy írjam már alá mert siet. Mondom hogy először elolvasom és akkor írom alá, de ő csak sürgetett és sürgetett, végül otthagytam őt a fenébe.
Nekem nagyon pozitív tapasztalatom van azzal az egyetlen ingatlanossal, akivel "üzleteltünk" (megvettük a házat).
Nagyon együttműködő, kedves, gyors, segítőkész, rugalmas volt végig mindenben. Emberként is nagyon szimpatikus volt, hamar összetegeződtünk. Villámgyorsan lebonyolítottuk az adásvételt, ami nagy részben neki volt köszönhető.
Eladni csakis ingatlanossal fogok mindig is, viszont venni tőlük.....
Csak a pozitívumokat mondják, ha negatívot akarsz, nyisd ki jól a szemed, mert ők azt nem mondják.
A mostani házunk ingatlanostól van, és vagy ilyen dörzsölt volt a csaj, vagy ilyen hülye, de hogy én voltam a legnagyobb hülye, hogy megvettem, az is biztos.
Végül a tulaj mondott el negatív dolgokat a házról, az ingatlanos meg fogta a fejét, hogy rontja az üzletet.
Szóval a tulaj teljesen korrekt volt.
Az ingatlanos csajt meg legszívesebben lehánynám, ha meglátom.
Mi ház eladásnál találkoztunk először ingatlanossal. Mivel az eladandó háztól 200 km-re lakunk, kapott kulcsot és ő vitte az ügyfeleket. Végül eladásra is került, semmi gondunk nem volt vele. Felénk panasz nem jött a vevőtől, hogy lassítja az ügymenetet, így nem tudok erről beszámolni.
Lakás keresőként már változó tapasztalataink voltak. 20 telefonból 15-re az a válasz érkezett ha ingatlanos vette fel, hogy "éppen nem is tudja, hogy eladják-e, mert egyezkedik a tulajdonos a bankkal", vagy hogy "bérlők lakják, nem megtekinthető, csak ha komoly az érdeklődés (!?!?)", vagy hogy "a hirdetés óta már felment az ára", vagy hogy "már eladták, tárgytalan". A maradék 5-nél sem igazán tudtak érdemi válaszokat adni a kérdéseinkre és az időpont egyeztetés a tulajdonossal is közvetett volt, tehát volt hogy háromszor telefonáltunk egy nyamvadt időpont miatt. Iszonyatosan idegesítő volt.
Aztán ingatlanoson keresztül vettük a lakásunkat végül. Az elején ő is nagyon idegesítő volt. Fél nap volt az időpont egyeztetés. Elmentünk, becsöngettünk, tulajdonosék otthon voltak, még is az ingatlanos vezetett körbe, ő mondta el a tudnivalókat. Ha a tulajt kérdeztem is az ingatlanos válaszolt. Fura volt az egész szituáció. Utána sem kaptunk közvetlen elérhetőséget, a második megtekintésre, egyeztetésre is fél napot egyeztettünk, hogy legalább az időpont meglegyen. Viszont váltig állítom, hogy ami utána jött, abban nagy szerepe volt az ingatlanosnak. Értem ezt úgy, hogy megalkudtunk egy árban, de a részletekben nem igen jutottunk dűlőre. A tulajnak más elképzelései voltak mint nekünk. Nekünk nem volt sürgős a lakásvásárlás, költözés, neki az lett volna az eladás. Mi kötöttük az ebet a karóhoz (főleg mivel nem volt annyi pénzünk, amennyit ő foglalóként és előlegként akart), ő is kötötte az ebet, hogy neki ennyi kell. Úgy búcsúztunk el egymástól, hogy alszunk rá párat, bár részünkről túl sok lehetőség nincs, tehát nem tudunk min gondolkozni. Másnap az ingatlanos hívott, hogy megkérdezze mire jutottunk, elmondtuk, hogy nagyon tetszik, szeretnénk, de nincs ennyi pénzünk, így nincs miről beszélni. Az álláspontunkat is elmondtuk, hogy ennyi ebben a formában oké lenne, semmi többel nem tudunk szolgálni, ez van. Úgy két nap múlva hívott újra, hogy meggondolta a tulajdonos és beszéljünk. Oké. Összeültünk és sikerült közös álláspontot kialakítani. Kicsit mi is engedtünk, amennyire a takarónk ért és kicsit ő is engedett. Itt azért jelentős mértékben ott volt az ingatlanos és rágta a füleket, hogy létrejöjjön az üzlet. Mint később kiderült itt viszont be is zárult a kör. A tulaj az új házát ugyanezen az ingatlanközvetítőn keresztül vette volna meg, tehát az ingatlanos két ügyleten nyert így egyszerre. A hitelügyintézőt ő hozta, akit végül mi is megbíztunk, tehát az ingatlanos cégnek végül baromira érdeke lett, hogy egyezségre jussanak, különben a teljes lánc borul. Az így volt jó.
Én azt mondom, ha nálunk nincs az ingatlanos, akkor ma nem ebben a lakásban laknánk. Ettől függetlenül viszont nagy általánosságban nincs olyan túl jó véleményem róluk.
Nekem (vevőként) csak rossz volt eddig:
- 10 hirdetésből 5 nem is létezik (meg merem feltételezni, hogy soha sem létezett), jön valami gyenge dumával az ingatlanos, hogy nem éri el a tulajt... De természetesen tud a környéken (10 km-re...) másik hasonlóan szépet (lepukkant xart)
- Soha semmit nem tud mondani az ingatlanos egy lakásról sem. Tudja, hogy van ajtaja, ablaka. Azt, hogy hány szoba és hány nm már nem tudja, mert épp "nincs gép előtt". No komment.
- Ha nagy nehezen összejön egy lakás megnézése akkor lemondja, késik, el se jön és ha ott is van kb. semmire nem tud választ adni
- Ott próbálnak átverni ahol tudnak:
Egy házat néztünk meg, 10 óra volt megbeszélve. Mi ott vagyunk 10-kor, a tulajdonos is. Ingatlanos sehol, állítólag eltéved (Budapest, főútvonalon lévő ház, wtf?!). Semmi baj, tulaj körbevezet, jó 45 percig ott vagyunk, mindent megnézünk. Már megyünk el mikor beesik az ingatlanos. Mondom mi már végeztünk, megyünk is. Orrom alá akar dugni egy papírt, hogy írjam alá, hogy megnéztem a házat, de nagyon gyanús volt, hogy egy dossziéból csak a lap alsó 10 centijét dugta ki amin semmi sem látszott csak az aláírás helye. Mondom elolvashatnám mi van a papíron? Erre el akarta rántani a dossziét de fogtam a papír alját és az a kezemben maradt. Az volt rajta, hogy ÉN, MINT VEVŐ felelősséggel tartozom az ő jutalékának kifizetéséért amennyiben az eladó nem fizetné ki őt.. Nóóómális? Repülőt hajtogattam a papírból és otthagytam.
Végül a környéken sétálva találtunk egy házat "Eladó" táblával. Becsöngettünk, megnéztük, tök jó. De OTP hiteles és a tulajt csak akkor hajlandó az OTP kienegedni a hitelből ha az OTP ingatlan értékesíti a házat... remek. Fiatal csajszi jön, körbemegyünk, mondjuk neki már láttunk igazából mindent és meg is egyeztünk a tulajjal. Hát jó. Had beszéljen a tulajjal, majd visszahívnak. Hív, hogy x millió. Mondom ácsi, mi már megegyeztünk a tulajjal 3 millióval kevesebbe aznap délután. De hogy meggondolták magukat azóta ('nyád). Meg ő had mutasson nekünk még egy házat, szerinte az jobb is és olcsóbb is. A jobb és olcsób ház 5 millióval drágább volt és 10 éve lakatlan, csövesek bejártak, szétcseszték még a parketta is fel volt szedve, minden fal szétfagyva, igazi csoda. (beetetés, hogy a másik jó ház még jobbnak tűnjön). Végül nagy nehezen visszaalkudtuk az összeget. Ingatlanos csajszinak másnap bevittem az 10% foglalót az irodájukba (akkor már nem ért rá kijönni) és akkor hallottam róla utoljára. A tulajtól tudom, hogy ők is akkor hallottak róla utoljára, telefont nem vette fel, e-mailre nem válaszolt.
Ennyit érnek az ingatlanosok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!