Érdemes így megvenni a telket?
Figyelt kérdés
Jelenleg munkaügyben külföldön élünk a párommal, viszont szeretnénk visszaköltözni idővel a szülővárosunkba és ott építkezni. Mivel a nyugati országrészről van szó, a városban nagyon nehéz telekhez jutni, nemrég viszont meghirdettek egy telket, ami helyileg és méretben is megfelel, igaz, kicsit drága, de a környékbeli telkek mind hasonló áron mennek. Viszont a házépítéshez még nincs meg az egész önerőnk, hiányzik 2-3 millió Ft, amit még külföldön akarunk összegyűjteni. Tehát az építkezést talán jövőre tudnánk elkezdeni. Viszont elhelyezkedésben, állapotban (sík telek, gondozott, aszfaltos út mellett) nem fogunk még egy ilyen telket találni szerintem 1-2 éven belül, nagyon-nagyon kevés a telek itt és megkérdeztük az önkormányzatnál az illetékest, nem terveznek új utcát nyitni sem, hogy több telek legyen (régen tervben volt, de nincs rá pénzük). De így, hogy még bizonytalan, haza tudunk-e költözni, mikor tudunk elkezdeni építkezni, így tartok tőle, hogy potyára vesszük meg. Viszont ha elszalasztjuk, lehet nem lesz még egy ilyen jó lehetőség. Ti megvennétek ebben az esetben a telket?2016. febr. 19. 21:30
1/3 anonim válasza:
Magyarországon a telek mindig jó befektetés volt és szerintem most is az.
A telkek ára mindig fölfelé megy és soha nem lefelé, minél kevesebb a beépíthető telek annál drágábban adják.
Lehet hogy amit most megvesztek az 1-2 év múlva sokkal többet ér.
2/3 anonim válasza:
Amennyiben pont megfelelő nektek, mindenképpen vegyétek meg. Az építkezést 4 éven belül kell megkezdeni, akkor marad illetékmentes, tehát lesz időtök bőven, az árak meg felfele fognak menni. Sok sikert nektek :) (N)
3/3 anonim válasza:
Feltetlen vegyetek meg, nagyon jo befektetes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!