Eladhatják-e a házat?
Sziasztok!
Ingyenes jogi tanácsadót nem találok, szeptember (iskolakezdés) óta nincs jövedelmem.
A házat a nagyszülők vásárolták több mint 30 éve, a nagymamám pár hónapja hunyt el, végrendeletet nem írt.Régen elváltak,(nem tudom hány éve) de úgy tudom nagypapa neve is a tulajdoni lapon szerepel. A válás után közös megegyezési alapon csak a feleség és három gyermeke maradt a házban, ezután az apa semmiféle anyagi támogatást nem nyújtott,és a hivatalosan bejelentett lakcíme 30 éve nem azé a házé (megvan neki a sajátja) amit most eladni kíván. Rátestálhatja-e a 3 gyerekre, illetve eladhatja-e valakinek úgy,( nem hiszem hogy talál olyan idiótát aki többmilliós hitellel terhelt lakást vesz) hogy az ottlakók közül legalább 1 nem adta beleegyezését?
Tehát ha jól értelmezem, amit írtál: jelenleg a ház tulajdonosa
- a nagypapa (övé a ház fele)
- a másik fele pedig a nagymamáé volt, de mivel ő meghalt, így az az örökösöké
1. a ház helyrajzi számával be kellene menni a földhivatalhoz és kikérni egy aktuális tulajdoni lapot, hogy megnézzétek valójában mi is a hivatalos helyzet
2. meg kellene keresni a nagymama papírjait, hogy váláskor milyen HIVATALOS verzió született az ingatlanra vonatkozólag.
Amennyiben valóban még a nagypapa tulajdonában van a ház fele, akkor ő a saját részét (nem az egész házat!) eladhatja. DE!
A ház többi tulajdonosának (a nagymama örököseinek) erre a részre elővásárlási joguk van.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben talál olyan palimadarat, aki képes lenne ilyen helyzetben az ő fele házrészét megvenni, akkor a többi tulajdonos ugyanannyi összegért, mint amit ajánl a vevő megvehetik azt.
Simán van olyan, aki hitellel terhelt házat vesz, ha egyszer az jó áron van, és a vevőnek olyan kell.
Miért lenne palimadár? Ő ugyanannyit fizet, esetleg pár héttel többet kell várnia, mert ebben az esetben a vételár egy részét a banknak fizeti, a különbözetet meg az eladóknak.
Egyáltalán nem ritkaság a hiteles ingatlan adás-vétele, én is így vettem, 2011-ben.
A nagypapának tulajdonjoga van, ez ugye nyilvánvaló.
A tulajdoni laptól ne ijedj meg, nem muszáj kikérni, ha bemész, a betekintés ingyenes!
Nem hiteleset ha jól tudom 1000-ért is adnak, de ha odamész egy papírral és tollal, ingyenesen lemásolhatod róla az információkat. Nagyon sokan csinálják így, amikor csak adatot gyűjtenek, pl. felírják a tulajdonosok nevét és lakcímét, vagy mondjuk a jelzálog összegét.
Az a helyzet, hogy ha hitel van a házon, akkor ugye a mama részét öröklők nem csak a házat, hanem a hitelt is örökölték.
tehát ha nem hajlandóak eladni, akkor törlszteni kell a hitelt, de bizony a papát is ki kell fizetni!
Mert ha a papa hozzá akar jutni a pénzéhez, akkor nem lehet ezt megtagadni tőle! Kérheti bíróságon az ingatlan kényszerértékesítését, ami - ha nem sikerül eladni - egy áron alul történő árverezés is lehet!
Szóval vagy fizetik a hitelt + a nagypapát, ami gondolom sok millió, vagy belemennek, hogy eladják a házat. Véleményem szerint így járnak a legjobban, bár ez attól függ, hogy az örökösöknek mennyi pénzük van (papára+hitelre), és mennyit ér maga a ház.
Ha ezeket nagyjából le tudod írni, akkor meg lehet mondani, hogy járnak a legjobban.
Ma kiderült egy-két részlet a ház eladásra kerül
Mindenkinek köszönöm a válaszát!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!