Manapság melyik Budai agglomerációs település a legélhetőbb?
Telket szeretnénk vásárolni.
Budakeszi, Üröm, Solymár, Telki, Nagykovácsi, Leányfalu, Törökbálint, Pilisszentkereszt - ezeket néztük, illetve még Szada.
Munkahely XIII.ker-ben van, viszont teljesen rugalmas mikor megyek be - cégvezető vagyok, ha be sem mennék az sem baj, de azért igyekszem minden nap bemenni néhány órára. Viszont nincs időhöz kötve, így elkerülhető hogy csúcsidőben kocsikázzak.
Olyan települést keresünk, ahol van ovi, iskola, orvos illetve nincsenek svéd cserediákok.
Én olyan 10-11 körül szoktam bemenni, ha minden oke akkor 2 óra múlva megyek is haza. Nem muszáj nekem minden nap, csak azért megyek be, hogy az emberek ne csináljanak hülyeséget. Nyáron motorral is tudok menni.
@8 Most is lakásban vagyok, Keletinél és nagyon zsúfolt a város, most már valami zöldebb hely kellene.
Ezt így nehéz eldönteni. Google maps-en làtod, hogy különböző időpontokban mennyi idő beérni.
Nagykovácsiban a rokonok fizetős bölcsibe és oviba jártak azt tudom. Aztán gimibe bejártak Budapestre.
De nem tudom mennyire érdemes sulikkal, ovikkal tervezni, mert simán kétszer feláll addig a tanári kar.
Mindenképp pesti oldal, ha agglomerációban gondolkodsz és a Dunakanyar szimpatikus. A HÉV borzasztóan lassú, a 11-esen és a 10-esen is bejutni a városba teljesen halál, főleg, ha történik egy baleset. Még jó opció lehet Pilisvörösvár és környéke, Aquincumig vagy a Nyugatiig be tudsz menni vonattal, de kocsival az is felejtős.
Szentendrén nőttem fel, gyerekként tök okés volt, kamaszként borzalmas, minden programért be kellett ingázni pestre, és pont azért mert közel van a városhoz, semmi értelmes program nem volt sosem. Viszont amennyire közel van, annyira kényelmetlen a közlekedési lefedettsége, pláne, hogy még egy éjszakai járattal se tudsz hazaérni. Emiatt nem is költöznék a budai oldal ezen részén Békásmegyertől kijebb. De ha neked nem fontos a társasági élet, akkor persze lehet élvezni, viszont így, hogy nálunk a társaság nagy része budapesti, jelentősen leszakadnánk egy kiköltözéssel.
"Még jó opció lehet Pilisvörösvár és környéke, Aquincumig vagy a Nyugatiig be tudsz menni vonattal, de kocsival az is felejtős"
Ezt csak alátámasztani tudom, nővéremék Pilisvörösvár mellett laknak és most tettük le a telefont, negyven percet beszéltünk, ezalatt pár métert haladt az autóval.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!