Előfordult már veletek olyan, hogy egy gyanús dolog miatt visszamondtatok egy lakásvásárlást?
Volt egy ház, amin komolyan elgondolkodtunk, így lekértük a tulajdoni lapját és egy vázrajzot róla. Volt a telek végén egy félig lebontott ház, aminek a másik fele már a szomszédhoz lógott át. Nekem ez szúrt szemet, pláne hogy elhagyatott, romos, olyan hely, ahova nem szívesen engedi oda a gyerekét az ember, vagyis biztosan tovább bontottuk volna, vagy tenni kellett volna vele valamit. Többször is rákérdeztünk ezzel mi a helyzet, mindig hárítottak, vagy legalábbis nekem nem kielégítő választ adtak.
A ház nagyon nagyon tetszett, de ebből már egyértelműen kiderült, hogy furák a telek adottságai és ehhez képest a valóságban nem ott vannak a kerítések, ahol a valós telekhatárok. Gyakorlatilag a félig lebontott ház más tulajdona ezen a telken, amit az aktuális tulaj önhatalmúan lebontott. A végén már magam sem értettem mi a helyzet, ígyhát úgy döntöttünk, hogy nekünk ez nem hiányzik.
Elvált férj árult a felesége nevén lévő kiemelt helyen lévő lakást megbízó levéllel, meglepően olcsón.
Mondtuk, hogy szeretnénk beszélni a tulajjal.
Össze-vissza ködösített.
Később hatalmas per kezdődött a régi és új tulaj között, s az ügyvédet is beperelték.
Nem tudom, mi lett a vége, de jó, hogy nem mentünk bele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!