Megvennétek egy olyan lakást, ami még 2 évig ki van
adva, és csak 2 év után lehet beköltözni?
Figyelt kérdés
Nagyon tetszik nekünk egy lakás, minden passzolna, csak még 2 évig lakik benne egy bérlő, és jogilag csak akkor lehet kiköltöztetni, ha lejár 2 év múlva a szerződése. Mi pedig addig maradnánk anyukámnál, legalább addig spórolunk. Mondjuk a férjemnek nem annyira tetszik így, de azt mondta, ha nem lesz rövid időn belül más, belemegy. Albérletbe is mehetünk mi is. Így megvennétek egy lakást? Már majd' egy éve keresgélünk, most végre jött egy, csak ez az egy gond vele. A bérlő egyébként szimpatikus, már találkoztunk vele, azt mondta jövő nyárig még a lakásban maradna ha lehet.
Nem. Nem lenne kedvem 2 évig albiban lakni, közbe a hitelt is fizetni (ha kellett felvennem a lakás árához).
A 2 év után meg ki tudja hogy elhúznak-e. Ha van gyerekük, nehéz lesz kitenni őket.
2023. febr. 16. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
13/20 anonim válasza:
A szerzödés az elözö tulajt kötelezi csak - vele kötötte, nem veletek, ha ki kell költöznie, az elözö tulaj problémája az ezzel járó szankciók rendezése -, de ha megengeditek, hogy maradjon, akkor minimum, hogy a szerzödés módosítva legyen a ti nevetekre, azaz ti kapjátok a bérleti díjat.
Ezzel a törlesztés nagyrészt ki van fizetve, nektek meg mostani áron lenne meg a lakás - két év múlva jóval többet kellene érte fizetni egyrészt az infláció, másrészt a lakásár emelkedése miatt.
2023. febr. 16. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
14/20 anonim válasza:
#13 Ez nem így működik.
A bérlőnek a lakásra van szerződése, ha eladják akkor neki vannak jogai és azokat figyelembe kell venni. Egy tulajdonosváltás nem szerződés felbontás is egyben, hanem meg kell a feleknek egyezni.
Ráadásul olyan nincsen, hogy eladom a lakást de továbbra is nekem fizetik a bérleti díjat. Ha új a tulajdonos akkor mindig az új tulajdonosé utána a bérleti díj, hiszen az ingatlant bérlik nem valami mást amit a korábbi tulajdonos személye ad nekik.
2023. febr. 16. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
15/20 anonim válasza:
14-es: ÉPPEN AZT ÍRTAM, hogy a lakbért az új tulajdonos kapja! (És a szerzödést módosítani kell, mert a lakásnak az eladástól kezdve semmi köze az eredeti tulajdonoshoz!)
2023. febr. 16. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
16/20 anonim válasza:
2 év???? Biztos, hogy nem. Hosszú távú terv 2023-ban? Teljesen kizárt. A cégek is csak pár hónapra előre tudnak tervezni. Bődületesen gyorsan változik a környezet, nekem ez túl hosszú idő lenne.
2023. febr. 16. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
17/20 anonim válasza:
Tapasztalatlan naívoknak Magyaro egy maradi hátrahaladó giccs , a jog és a valóság két külön kategória . Nyugaton mindenre van fix törvény a hivatalok lépnek gyorsan döntenek . Itt a magátólértetődőt konkrétat megtámadják kikerülik és nincs annak következménye . Az ilyen helyzetekből lesz a perelés évekig elhúzzák, a biróságok túlterheltek . Új ingatlan lakásvásarlások teli csalásokkal , zsarolják a megrendelők a tulajokat ujabb összegekkel kamu szerződesekkel látványtervekkel, aztan megvesznek egy romot . Az a biztos ami megtörtént . Mi van ha megöröklik az albérlőt ? Ez létező jogi kategória , a tulaj nem foglalkozik vele eladja az új tulaj meg koppan mert nem fizet semmiert sem költözik ki a tróger ....
2023. febr. 16. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
18/20 xswerdy válasza:
ez elég zavaros. Egyrészt azt írod, hogy két év. Aztán meg, hogy jövő nyárig szeretne maradni. Az már csak 1,5 év. Aztán meg azt, hogy "ha lehet".
Ha csak akkor akar maradni, ha lehet, akkor feltehetőleg a jelenlegi szerződése ezt nem garantálja, hanem egy újat akar Veletek kötni.
Ha érvényes bérleti szerződés van az ingatlanra, az kötelezi a vevőt is, ő ugyan olyan feltételekkel mondhat fel, mint ahogy az eladó felmondhatna. Viszont az eladónak tájékoztatnia kell a vevőt a szerződésről, az adásvételi szerződésben is meg kell említeni a bérleti szerződés tényét, sőt célszerű annak másolatát mellékletként csatolni.
2023. febr. 18. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
19/20 anonim válasza:
18: Sőt, már csak 15 hónap akkor is, ha 2024 nyara.
5. voltam.
2023. febr. 18. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
20/20 anonim válasza:
Üres lakás, lakcímnyilvántartó szerint is! Telekkönyvi lapon egy tulajdonos, haszonélvezet, kölcsön és más teherbejegyzések nélkül. Úgyis ügyvéd intézi, rendelni kell tőle egy elő felmérést és ha ezek stimmelnek megbízod az adásvétellel. Üdv!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!