Részben örökségből jó döntés volt lakást venni, ha egyébként nem vettem volna mostanában? A sok egyéb kiadás és a kötöttség miatt kérdezem?
Volt 7 millió spórolt pénzem, abból beletoltam 5 milliót a lakás árába. Örökségből volt 12 millió ft, ezen kívül vettem fel 8 millió lakáshitelt közel 80 ezer törlesztőre. Így lett lakásom 25 millióért. Amik miatt mégis elgondolkoztam megérte-e, hogy az egyéb költségek még vagy 2 millió forintra rúgtak összesen (ügyvéd, illeték, bútorozás, ici-pici felújítás), ami több mint 3 évi eddigi albérleti díjam volt és akkor kell legalább annyi idő, amíg ez "megtérül" az albérlethez képest.
Azért is vettem még lakást, mert úgy éreztem nem tudtam volna mit csinálni ennyi pénzzel és most az infláció és minden egyéb szarság mellett féltem elértéktelenedik. Korábban a néhány milliómmal tőzsdézgettem és nyertem is egy-két milliót a tőzsdén pár év alatt, de azt nem tudnám elképzelni berakok 10-15 milliót a tőzsdére úgy, mint ahogy pár éve 2 milliót. De valahogy ez is zavar, hogy nem tudtam ezzel a pénzzel mit kezdeni, egyből az volt bennem váltsuk be valami biztosnak tűnőre, aminek a lakás tűnt.
Jól döntöttél. De döntöttél, tehát már ez lezárt ügy Nálad, érdekes hogy most kérdezed.
A lakás mindig jó befektetés.Az albérlet kidobott pénz ha tudsz saját lakást venni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!