Tudunk tenni valamit ebben a helyzetben? Eladó be akarja nyelni a foglalót+előleget, plusz a házat is megtartaná.
A következő ügyben szeretnék segítséget/tanácsot kérni: házvásárlás végén járunk, több nehezítő körülmény ellenére eljutottunk odáig, hogy az általunk választott bankban már csak arra várnak, hogy az eladó odaadja az ő bankjából a papírt, hogy mennyi tartozás van még a házon. Ezt elvileg pénteken (13-a) kapják meg, viszont a fizetési határidő 15.-én lejár. Itt szeretném megjegyezni, hogy mi az eladóknak azt mondtuk, hogy péntekIG, de minnél hamarabb, ők erre kikérték péntekre, tehát már emiatt is napokat veszítettünk. A mi bankunktól személyesen a területi vezető jött el beszélni velük, hogy ha egy nyilatkozatot aláírnak -hogy eltekintenek a szerződésben foglalt határidőtől-, akkor 2 hét alatt pontot tehetünk a végére az ügynek. Csak hogy erre az eladók nem igazán mutatnak hajlandóságot, szerintünk konkrétan arra hajtanak, hogy eltegyék az 5M forintot, aminek egy része foglaló, kisebb része előleg. Banki ügyintézővel egyetértünk abban, hogy mivel ők szabotálják az ügyet, ezért a foglaló dupláját+az előleget meg kellene fizetniük részünkre, de erre kijelentette a házaspár női tagja, hogy ő ugyan nem fizet egy fillért sem, mert ez nem az ő hibája. Holott ugye meg lehetne oldani, csak ők nem hajlandóak tovább várni. Arról nem beszélve, hogy egyszer már kellett szerződést módosítanunk, ahol szintén miattuk veszítettünk kb 3 hetet, mert nem akarták aláírni és egy hétig kellett magyarázni (ingatlanos, ügyvéd), hogy azzal ő is rosszul jár, mivel vissza kell fizetnie csaknem 8,5millió forintot. Ez alatt az egy hét alatt lejárt páromnak a személyije és mindkettőnk oep igazolása, amiket újra kellett igényelni.
Érdeklődnék, hogy ezesetben mit lehet tenni? Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy 5milliót hagyjunk elúszni, nem volt egyszerű összeszedni, de 1000%, hogy ennek az összegnek a java már nincs is meg. Arról nem beszélve, hogy a főbérlőnk szeretné, ha jún. 20.-áig kiköltöznénk, mert már megvan az új bérlő. Ma az eladókkal azzal váltunk el, hogy alszanak rá egyet és holnap jelentkeznek.
Ha borul minden, csak a pereskedés marad? Nem számít csalásnak, ha szándékosan hátráltatják az ügyet és ezzel megkárosítanak?
Ha valami nem tiszta, nyugodtan kérdezzetek, borzasztó idegesen írtam, lehetséges, hogy kimaradt valami.
Válaszokat köszönöm!
Ez nagyon függ attól mi van a szerződésben. Sajnos vannak annyira rossz szerződések (és ügyvédek), hogy nem jár vissza a foglaló ilyen esetben.
Mindenképpen kérdezd meg az ügyvédedet, hogy mit tegyél, mi ennek a menete.
A szerződésben annyi volt, hogy a határidő túllépése nem minősül sem a mi, sem pedig az eladó hibájának. Eszerint -én úgy gondolom- hogy a teljes összeg járna vissza, mert ugye megtartani akkor tarthatná, ha a mi részünkről lenne gond. De mi ugye beadtunk minden papírt egy hónappal az idő lejárta előtt.
Másik albérlet 3 gyerekkel és 4 kisállattal nem olyan egyszerű. És főleg nem olcsó.
Az ügyvéd jobban fogja tudni. Még az is lehet, hogy ilyen esetben megéri továbbmenni.
A banknak jelezzétek, hogy az eladó el akar állni a szerződéstől, próbáljanak meg előbb utalni.
Illetve az is kérdés, hogyha pár nap késéssel megkapják a pénzt, akkor mi történik.
Nem tudnak utalni, mert az eladónak kicsit nehézkes a felfogása, és annak ellenére, hogy mi múlt héten úgy mondtuk, hogy most péntekig, de lehetőleg minél előbb legyen meg a papír a fennálló tartozásról, ő kikérte úgy, hogy péntekre. Holott egyébként ő is tisztában van a dátumokkal, és már csak azért is lehetne együttműködőbb, mert ezt ő cseszte el. Kikérhette volna előbbre is azt a papírt.
A banknál tudják mi a helyzet, személyesen jött el a területi vezető hogy próbáljon szót érteni velük. Egyébként így utólag belegondolva, több jel is arra mutat, hogy megpróbáltak minket már jóideje lehúzni. Szerződés módosításkor az volt a feltételük, hogy az előlegből 700ezret csoportosítsunk át foglalónak. Már ez gyanús volt, de mivel tudtuk, hogy hitelképesek vagyunk, beleegyeztünk. Erre tegnap kicsit elszabadultak az indulatok részükről, és azt hangoztatta a nő, hogy ha tudta bolna, hogy ennyire bekavar a khr-em, akkor szóba sem áll velünk. Kérdeztem tőle, hogy miről beszél, erre azt felelte, hogy a Hajni (ingatlan közvetítő) mondta, hogy khr-en vagyok. Mondtam, hogy hatalmas tévedés, nem vagyunk hülyék, megvártuk még lejár az egy év és utána álltunk neki bárminek. Erre tanu a két bankos úriember. Meg arra is, hogy szerinte anno a mi ügyvédünk őket megfenyegette... A hölgy fogalmazott így, valójában arról lehet szó, hogy felvázolta az ügyvéd, hogy mi vár rájuk ha nem írják alá a szerződésmódosítást (ugyanaz, mint jelenleg, nem hajlandóak segíteni az ügyet, tehát az ő hibájukból hiúsul meg).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!