Hogy bírták ki, akik családi házból lakásba költöztek?

Nagyon rossz volt.

Csaladi hazban nottem fel, volt udvar, mindennek volt helye, akar a padlason, garazsban vagy rosszabb esetben az udvaron.

Amikor lakasban laktunk a felesegemmel akkor a szerszamaimnak alig volt hely. Egy kis kabattarolo szerusegbe tettem be mindent de egy remalom volt elokotoraszni egy csavarhuzot. Mikor mentem egy kis hetvegi munkat csinalni akkor meg foleg maceras volt mindent elobanyaszni, kivinni a kocsihoz, foleg hogy nem mindig tudtam a haz elott parkolni.

Amit nagyon utaltam hogy sotet volt a lakas, a szomszedok hangosak voltak es az egy alberlet volt, ki tudja hanyan laktak mar ott elottunk, a szonyeg is budos volt a sok korabbi allat miatt.

Mikor vettunk egy hazat akkor az elso honapban felepitettem egy kis tarolot, bepolcoztam es ott van mindennek helye. A kocsim a hazam elott all, nem veszi el senki sem a helyet tolem, senki sem parkol mellem.

A hazban csend van. Neha lehet hallani az egyik szomszedot mikor bulizik de ennyi. Nem hallom hogy horkol a szomszedom vagy porszivoz, stb.

Nem is tudom hogyan lehet gyereket nevelni egy lakasban. Az udvaron jatszthat a gyerek, rakhatsz neki ki hintat, homokozot, kismedencet

Én örültem neki, utólag belegondolva eszméletlen hogy mindig volt mit csinálni a családi háznál és sose ért véget a munka, minden hétvégére valami több órás baszakodás... Lakásnál meg csak hazamegyek, heti 1-szer takarítok egy nagyot és kész.

A hely csökkenése nem zavart, családi ház számomra fölöslegesen nagy volt. Érdemes lehet átgondolni hogy mik azok a tárgyak amik tényleg kellenek, és mi az ami jóformán kacat, csak nem dobtátok ki.