Van itt olyan, akinek el kellett adni egy szívéhez közel áll ingatlant?

Igen, a szülői házat örökültük, ott is laktunk amúgy, de az öcsém mindenképpen el akart onnan költözni, nekem meg nem volt annyi pénzem, hogy kivásároljam, így eladtuk, és a pénzt megfeleztük.

Én nem hevertem ki. Azóta egyszer sem voltam ott, de még az utcában sem. Összeszorul a torkom, most, 20 év után is, ha rá gondolok. Annyira sajnálom, hogy eladtuk, de egyszerűen nem volt más lehetőségem, de azóta is bánom, és bár több helyen is laktam azóta, és most sem rossz, ahol lakom, de sehol sem volt olyan jó, hogy a kert minden zugát gyerekkoromtól ismertem, a szomszédok, akikkel nagyon jóban voltunk, szinte pót-szüleim/nagyszüleim voltak, és szinte a részemmé vált az a ház, meg az a kert, az almafák a kertben, a diófa a ház mögött, aminek a nagy alsó ágán a hintám lógott, még a kerítés lábazatának a kövei is. Soha nem fog megszűnni, hogy visszavágyjak oda.

Tudom, hogy nem ezt akartad hallani, de sajnos nekem ilyen.

A dédszüleim vettek egy telket Rózsavölgyben 1901-ben. Szép házat rittyentettek rá, azóta is a családé(többször átalakítva, felújítva). Eszünkbe sem jutna eladni, annyira szerethető helyen van.

Nem ez volt a kérdés, de ez a válaszom.