Hogyan szerezzem meg a szomszéd telket?
Valaha a mi telkünk és a szomszédé egy telek volt, de a dédszüleim eladták a telek felét. A szomszédok is építettek, az öregek is, telt az idő. A szomszéd viszont folyton támadta és keresztbetett dédapámnak, aztán nagyapámnak is. Rettenetes, mennyi kárt okozott nekünk. Most az ő unokája lakik a szomszédban de semmivel sem jobb mint a nagyapja volt. Folyton kötődik, leskelődik, hallgatózik, zajong, cirkuszol.
Nekem nagyobb telekre van szükségem és arra gondoltam valamilyen módon megveszem tőle. Persze neki nem eladó, de mit tehetnék hogy valahogy megváljon tőle? Vagy miként szerezzem meg a teket és szabaduljak meg egyben ettől a rémségről?
Hát nem tudom valahogy azt kéne elérjem hogy ő akarja eladni. Mert ok hogy ráigérek és eladja de félek hogyha egyszer beállítanék hozzá egy ilyennel és visszautasítaná, megharagudna és még kiállhatatlanabb lenne.
Egy ismerősöm az ő szomszédjával azt csinálta, hogy a rádiót közel tette a kerítéshez és egész nap búgatta. A szomszéd besokalt és könyörgött hogy kapcsolja ki, erre odavágta a srác, hogy "El is athatod a telket és megszabadulsz tőlem".
De ez a megoldás szeritnem kicsit drasztikus és nem is épeszű megfontolás
Még mindig a 17-es vagyok
Amit a 22-ben írtál szerintem teljesen rossz politika, mert ha (még jobban) megutáltatod magad vele, még akkor sem neked fogja eladni, ha tényleg eladná.
Ha nincs bátorságod elé állni, mert tartasz a pillanatnyi reakciójától, akkor írd meg neki levélben!
Kedvesen, kulturáltan!
Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel!
Ha jó az ajánlatod és egy egyedülálló valaki (a ház meg hatalmas) akkor lesz ideje rágódni rajta, de a viszonyotok nem lesz (jobban) ellenséges.
300 ezer EUR-t ér??
Az több mint 100 millió Ft!
Ki tudsz ennyit fizetni érte?
Ha igen, akkor ne a gyakorikérdések-en keresd a választ, hanem konzultálj ügyvéddel!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!