Mennyi ecetet tesztek bele, hány %-os ecetesszenciát? Vannak itt, akik a mosógépet ecettel szokták vízkőoldózni, 90 Celsius fokos mosással, üres dobbal (ruhatöltet nélkül) indítva a programot?
Szoktam.
70 fokos programot indítok, felesleges a 90 fok. 1-2 liter 20%-os ecetet szoktam betölteni. Nekem elöltöltős gépem van, ahogy az előző írja, szivattyúzással kezd ez is. Ezért én úgy szoktam, hogy amikor a szivattyúzással végzett és már szívja be a friss vizet, akkor a mosószeradagolón keresztól töltöm bele az ecetet. Hagyom végigfutni a két öblítéssel együtt a programot, majd az ecetes takarítás után még végig szoktam nyomatni ugyanezt Domestossal is (ez fertőtlenít), utána pedig alaposan áttörlöm a gép gumi kédereit (szokott itt lenni bőven kosz), meg ahova be tudok nyúlni, illetve a szivattyú szűrőjét is kitisztítom, meg ott is amennyire tudok benyúlok a csőbe is.
#6. Köszönöm szépen!
Nekem mondta vki a 90 fokot, de azt én is sokalltam, illetve feleslegesnek tartom, de érdekelnek a tapasztalatok.
Én is úgy gondoltam az ecetsav esszencia beleöntését, ahogy te leírtad.
Köszi a további instrukciókat. :)
Én szinte minden mosáshoz teszek kicsi ecetet a mosószerhez, így nem képződik sosem sok vízkő, ergo nem kell vele küzdeni. Pluszban a ruhákat is fertőtleníti és friss illatuk lesz. Nem mérem, csak löttyintek kicsi a mosószer mellé és néha az öblítő mellé is. Nem sokat. 10-20% amelyik van a boltban olcsón.
Ha régen, vagy sosem takarítottad a gépet, akkor először szét kell szedni amennyire lehet. Szűrő, mosószeradagoló, stb. Csak amit szerszám nélkül ki lehet venni. El kell mosogatni ezeket és a helyüket is. A gumi tömítéseket, meg azokat a felületeket amihez hozzáférsz szivaccsal le kell mosni. A lerakódott mosószert csak így lehet fellazítani, leszedni. A folyékon mosószerek is okoznak komoly lerakódásokat és ott rohadnak meg a dob környékén és csinálják a büdöset. Mosószeradagoló minden kis járatát, peremét, sarkát ki kell tisztítani.
Mosószóda, fürdőszobai tisztító (flóraszept pl), ultraderm (ez jól súrol), ezeket használom.
Amikor teljesen kivakartad a gépet a koszból, akkor mehet egy 90 fokos mosás a végére, hogy kivigyen minden bent maradt koszt. Üresen ne járasd, semmi értelme nincs, olyan mintha villával ennél levest. Kell a dobba valami töltet ami csapkodja a vizet ide oda. Mindegy mi, amit épp mosni kell és bírja a 90 fokot.
Pont ma délelőtt csináltam meg. volt vagy 2 óra, de megérte. Más (jobb) lett az illata a ruhának amit azóta mostam.
Én is teszek minden mosáshoz egy kis ecetet. 10%.
Gyakorlatilag öblítő helyett használom.
Az ecet ugyanúgy puhitja a ruhákat mint az öblítő viszont nem károsítja a lerakódásokkal a mosógépet. Az ecet felfrissíti a ruhák színeit.
A mosokapszulak helyett a legjobb a por alapú mosószer. Foltokat jobban kiszedi és a gépet is óvja.
Nem szabad túladagolni.
Mosás után a vizet lepumpalom, a gumit kitörlöm. Mosószer adagot csak száraz ruhával attörlöm. Ide csak az ecetet öntöttem. Mosószert a dobba a ruhákhoz adagolom.
#8. Köszönöm szépen!
Nekünk egyáltalán nem szokott büdös lenni a gép.
A vízkövet sem látni, csak sejtem, hogy lehet benne, mivel a csap is az szokott lenni.
Úgyhogy biztosan ráfér a mosógépre is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!