Mosásnál szoktatok úgy járni, hogy mikor kiveszitek a ruhát, mintha még habos lenne, nem most aki rendesen a gép a mosószert?
Az utóbbi pár alkalommal tapasztaltam, hogy kiveszem a frissen mosott ruhát, és csúszós, mintha 1-2 öblítés még ráférne.
És ez azért furcsa, mert ugyanaz a gép, ugyanaz a program (nem lett rövidebb a program, nem hagyta ki az öblítést), és a mosógél is ugyanaz, mint eddig.
Nem tudom, mi történt, hátha valaki járt már így, és tudja.
Öblítőt soha nem használok, feleslegesnek tartom.
A mosógél ugyanannyi, mert a saját kupakjával mérem ki.
Tegnap eléggé beáztunk, az összes törölközővel vizet itattam fel, aztán kidobtam őket az udvarra, ahol még éjjel is esett rá az eső, sár.
Szóval elég koszosak voltak, ma 3 adagban tudtam őket kimosni, és éreztem, hogy még maradt bennük mosószer.
Igen. Mosószert kell váltani, mert nagyon habzik.
De a műszálas anyagoknak annyira nem lehet észrevenni.
Épp ma fogyott el ez a flakon, majd meglátom a többi adagnál.
15 éve vezetek saját háztartást, sosem foglalkoztam ezzel, hogy mennyi mosószer kötődik a koszhot.
Mosóporból egy mérőkanálnyit, mosógélből egy kupaknyit tettem.
Ez a jelenség csak az utóbbi néhány mosásnál volt, majd jövő héten újra porral mosok, nem géllel, és meglátom, mi lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!