Két éves hőszigetelés, színezés esetén mennyire normális a déli falon a táblák közti hajszálrepedés?
Tavaly előtt májusban készítette el a családi házam hőszigetelését sokak által ajánlott, teljesen korrekt és becsületes vállalkozói gárda. Minden szép lett, ügyesen dolgoztak, nem ütnek át dübelek, nem foltos, teljesen egységes a felület. A szigetelés 10 centis nikecellből készült, minden alapanyag minőségi volt, mindent a szükséges mennyiségben és rétegben dolgoztak fel.
Most viszont észrevettem, hogy a ház déli fekvésű falán függőleges irányban több helyen is hajszálrepedések keletkeztek a vakolaton. Ezek mindegyike a szigetelőtáblák érintkezésénél keletkezett, egyelőre oylan 20-30 centi hosszúságban és csak közelről láthatóak, 2 méter távolságból észrevehetetlenek. Csak a déli fekvésnél figyelhetőek meg, amit tűz a nap, máshol nem találtam.
Kell emiatt agódnom? Az egyelőre hajszálrepedések lehetnek majd nagyobb hézagok? Mitől lehet ez és érdemes-e ezzel felkeresnem a vállalkozót, hogy javítsa ki garanciába?
A hálóknak egymást is kell fednie.
Gondolom tégla kötés alakban rakták a táblákat. Soha nem értettem mire jó, mondjuk nehezebben tud nagy felületen tágulni.
Informatikusként magamnak csináltam 10 éve, nem lett elba..va
Szigetelés előtt volt -e repedés ott, és ez látszott -e a fal mindkét oldalán. Ha nem, akkor ez csak esztétikai probléma.
Aggódni akkor kell, ha a repedés mindkét oldalt van, és mozog is a ház.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!