7 millió elég lehet egy 60 m2 vályogház felújításához?
Tételezzük fel, hogy szerkezetileg nincs nagyobb baja alapvetően, de nincs alapja es pl hozzáépített fészert le kell bontani, elszállítani a bontott anyagot, belül át kell alakítani az elosztását, új nyilászárók, burkolatok, vezetékelés kell bele, fürdő egy az egyben kuka, stb. Magyarán mindent is meg kell benne csinálni. Vakolni is stb. Kb csak a falak vannak benne és mindent átalakítanánk.
Hagyjuk a francba? Nagyon beleszerettünk a helybe és látunk fantáziát a házban is, de ennyi pénzünk lenne a felújításra kb..
Én ezt megértem, kérdező, de egy ház felújításába bele lehet roppanni lelkileg-anyagilag, pláne most. Mi építkeztünk korábban, jelenleg az utómunkálatokat csináljunk, vannak dolgok, amik még nincsenek kész, szóval látom, hogy brutál elszálltak az árak.
70-80 ezer forint semmi aprósághoz nem lehet hozzáfogni, nagyobb munkáknál meg csak úgy repülnek a százezrek. Mire az általad felsorolt dolgokból megcsináljátok az alapot, a belső új falakat az átrendezéshez, kicserélitek a nyílászárókat, esetleg vezetékeltek, már el is ment a 7 millió. Sőt, nem is biztos, hogy elég lesz. Burkolás, fürdő, fészerelbontás, na ilyen tuti nem fér bele, nemhogy még esetleg egy konyhabútor.
Szerintem minimum 10-12 millióval számoljatok mindehhez, minimum. Azért nem olyan kevés meló az, amit leírtatok.
Szerintem esélytelen. Sajnos márcsak azért is, mert ha igazán tartósat szeretnél, akkor a vályog különleges bánásmódot igényel. Nem úgy van, hogy beteszed a legolcsóbb műanyag nyílászárókat, meg rápattintasz 5 centi hungarocelt és nemesvakolod, oszt jóvan...
Én a helyedben csoportosítanám a melókat költözés előtt megoldandóra és ráérőre,de gyanús hogy még ígyis túl sok lenne a költözés előtt megoldandó feladat. Ilyenek jellemzően a bontással járó feladatok. Faláthelyezés, új vezetékek, burkolatok, nyílászárók, meszelés. Szerintem jó, ha ez kijön 7 millióból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!