Mennyi rángatást bír el egy 2,5-es MCU vezeték?
Sok volt a kanyar, nehezen ment, eléggé meg kellett rángatni. :S
Most picit azon agonizálok, hogy vajon nem sérült e meg bent a csőben a vezeték. El nem szakadt érzésre, de nem tudom mennyit bírnak ezek a kábelek..
Valahol a neten azt olvastam, hogy a réz vezeték szakítószilárdsága 200–250 N/mm2, de olyat is találtam ahol ennél nagyobb értékek is voltak. Szerény számításom alapján a 2,5-es vezetéknek a szigeteléssel együtt akár 100Kg körüli értéket is bírnia kellene.
Azt persze nem tudom, hogy mekkorát bírok rántani, nincs erőmérő műszerem.. :)
Villanyszerelők mennyire szokták rángatni? :)
Szakadt már el valakinél?
Köszönöm mindenkinek.
Kihúztam mindet, egyúttal behúztam egy behúzószalagot. Vettem szilikonzsírt és az összes vezetéket együtt (újakat) egy menetben szépen sikerült behúzni. Így már könnyen ment. :)
Megvizsgáltam a kihúzott szálakat, nem volt rajtuk külsérelmi nyom, csak apró karcok. Végignéztem mindet tolómérővel kb fél méterenként és mindenhol egyforma volt a vastagság, így remélhetőleg nem vékonyodtak el. Talán valami kevésbé fontos feladatra még felhasználom.
(Azért szó szerint nem voltak megrángatva, csak nem jött könnyen, erővel kellett húzni.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!