Mi az amit nagyon elrontottatok/fölösleges volt/máshogy csinálnátok lakásfelújitáskor?
Szeretnék más hibájából tanulni. Még csak tervezgetem a teljeskörü lakásfelújitást (amig gyüjtöm a rávalót), nem volt még részem ilyenben.
Szeretném elolvasni azok negativ, de akár kifejezetten pozitiv tapasztalait akik már tul vannak rajta.
Feltételezem, hogy sokaknak van amit már esetleg megbántak, mert fölösleges, nem is használják ki, vagy nem praktikus, nem néz ki olyan jól, stb.
Mindenre kiváncsi vagyok,a mester kiválaztásától az utolsó függöny felrakásáig.
Osszátok meg velem kérlek a tapasztalataitokat!
2: Az épített fürdőszobát, amit mutattál, nem javasolják a fürdőszobatervezők, mivel nagyon hideg.
Nem úgy, mint a zuhanytálca.
Igen, az épített zuhany szerintem is katasztrófa! Vagyis nekem nagyon nem jött be, ahol próbáltam, az egy dolog, hogy hideg a padló, de süvít be a hideg is, ami főleg télen nem épp kellemes. Bár legalább hamar végzel. :)
Inkább olyan kell, aminek van pereme, nekünk is olyan van (ezer éves műanyag ajtóval) és nem ereszt.
Én amit megbántam, hogy a kazánt az előszobában helyeztük el, elég csúnya látvány! Fürdőben jobb lett volna. Sajnos kicsi a ház, nincs benne kazánház.
Amire figyelni kell szerintem is: padlóra inkább adj ki több pénzt, de olyan válassz, ami nem kényes, nem látszik meg rajta minden kosz, mert akkor örök élet bosszúság kb.
Konnektorok: inkább több, mint kevesebb, legyen mindenhol, és ha lehet duplán. A hosszabbítózgatás is gáz.
Amit hallottam másoktól, hogy a sarokkádat bánták meg, mert sok vizet fogyaszt, stb., nem használják.
Tudom hogy nem cinizmus!
Azért írtam hogy jó kérdés! Okos ember más hibáiból tanul!
Szóval beépített szekrény!
Igen leméri az asztalos ő felelősége meg minden.
De! Te mint megrendelő ragaszkodsz ahoz hogy ott bizony ne legyen 1mm nél nagyobb rés a fal meg a szekrény között. Végeredmény: gányolgatás. Nem lesz rés de fogod látni hogy ha annyira nem akartál volna precíz lenni jobb lett volna. És ezt még tetézi hogy ahány asztalos annyi féle képpen látja a világot.
Kedves 14-es válaszoló!
Köszönöm, azt hiszem megértettem amit írsz, és el is raktározom magamban, hogy majd ha eljön végre a felújítás ideje, akkor eszembe jusson, hogy ne ragaszkodjak eszetlenül az én hozzá nem értő elképzelésemhez. :)
Oldalakat lehetne írni a kivitelezési hibákról. Sokszor még a mesterek, akik napi szinten benne vannak, azok sincsenek tisztában egy-egy folyamattal. "mert így szoktuk" a tipikus válasz. Pedig egy Google keresés lenne és ráomlana az információ. Az átlag embereknél viszont többnyire teljes a sötétség.
Aztán meg ha próbálod megvilágosítani őket ez történik.
Ne spórolj.
Inkább kezdj bele később, de csináltass meg mindent jó minőségű anyagokkal és jó, akár drágább szakemberrel.
Én nagyon megbántam, hogy anno nem szedettem fel a parkettát. Minden meg lett csinálva a lakásban, de a parkettát a két szobában nem szedettem fel, mert már nem nagyon lett volna rá keret. Azóta is bánom, mert nyikorog és csúnya. Most már lenne rá pénz, de egy 33 nm lakásban 23 nm-t szabaddá tenni nem igazán lehet a cseréhez és közben benne is élni.
Az épített zuhanyhoz egy gondolat. Be kell tekerni alá a padlófűtést és nem lesz hideg.
Padlófűtéshez pedig, ha igazán jól leszigeteled a házat, akkor nem lesz meleg a padló, mert nem lesz szükség annyi hőbevitelre, de mezítláb kényelmesen lehet járni rajta, feltéve ha nincs mellette radiátor. Egy jól szigetelt házban mindkettő egyszerűen már felesleges.
- Alaposan meggondolnám, hogy tényleg az ikeától kérjem-e a konyha összeszerelését, mert az valami kritikán aluli, amit műveltek.
- Volt olyan szoba, ahol felvittük a tapétát egész a plafonig, aztán a fal és a plafon találkozásánál ilyesmi polisztirol csíkokkal dolgoztuk el:
De mivel nem egyenes a fal és/vagy a plafon, nem feküdt rá elég szépen mindenhol a díszléc (aminek a ragasztója viszont nem olyan, hogy hipp-hopp odaragasztja, hanem viszonylag sokáig oda kell nyomni, míg megszárad), aztán meg még valami hézagkitöltővel kellett szépítgetni, stb., szóval macera.
Az egyik szobában viszont rövidebbre szabtuk a csíkokat, és tapéta bordűrrel fejeztük be a plafon alatt 10-20 centivel, és szerintem ezzel a módszerrel is jól néz ki, kivitelezni viszont sokkal egyszerűbb volt, mert a tapétabordűr sokkal engedelmesebb, mint a polisztirol díszléc, úgyhogy legközelebb már mindegyik szobánál ezzel a módszerrel csinálnám, ha saját magam akarnék tapétázni. Ilyesmi, csak más színekkel, vékonyabb bordűrrel:
- Egy küszöb van csak olyan helyen, ahol laminált padlós szoba találkozik másik laminált padlós szobával, de az se kéne: jobb, ha egyetlen darabban van a teljes laminált padlózat, főleg, ha
- robotporszívóban gondolkodsz :)
- viszonylag kisebb helyiségekről van szó
- megoldható, hogy teljesen üres legyen egyszerre mindegyik egyben padlózandó szoba a felújítás idején.
Lerakni azért valamivel körülményesebb így, és nagyon fontos, hogy az egyes helyiségek között se legyen szintkülönbség (különben huppogni fog pont a legkritikusabb részeken, ahol átlépsz egyik szobából a másikba, tehát olyan helyen, amit nem lehet kikerülni), de viszonylag kisebb szobák esetén nem törném meg küszöbökkel a felületet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!