Páraelszívó és kályha egy helyiségben?
Tervezem az új konyhát és most bukkantam arra, hogy nyílt égésterű, kéménybe kötött fűtőberendezéssel (ez volna a kályha) nem szabad egy légtérben kinti kivezetésű páraelszívót üzemeltetni.
Ha mégis így kerülne beépítésre, milyen következményei lehetnek?
Ha gázüzemű a kályha a hatósági ellenőr elzárhatja a gázt az életveszély miatt.
Másik következmény lehet, hogy meghaltok. Minden évben előfordul pár ilyen haláleset.
Nekünk ki akarták kötni a gázt a kéményseprők, mert van (volt) páraelszívó az épületben, 2 helyiséggel arrébb...
Érdekes, 20 évig egy kéményseprőt sem zavart, pedig a konyhán keresztül mentek mindig a cirkó kéményét lecsekkolni.
Nem volt elég áramtalanítani, a levegő csövet kiszedni, teljesen le kellett szerelni...
Ezt nem kell erőltetni, mert ahogy más is írta, ha kényszerszellőzést (páraelszívó, fürdőszobai/wc elszívó) alkalmazol nyílt égésterű (mondjuk kályhával) felszerelt lakásban, akkor a kéményseprő kötelez valamelyik megszüntetésére, majd értesíti a katasztrófa védelmet, aki kérdés nélkül leköti a lakásod a gázról, azt piros-plombázza és onnantól terveztethetsz/engedélyeztethetsz újra mindent, persze a legújabb előírásoknak megfelelően (gázvezeték kötései-gázóra elhelyezése-kéménybélelés-gázkészülék működési elve-stb) ami néhány milliót is jelenthet.
Amúgy kályhához már jó régóta külső levegő bevezetést kell telepíteni állandó keresztmetszettel, ami már eleve sehol sincs meg (naná, kihűti a lakást), ennek hiányában az a te elszívód csinál majd egy nem gyenge kvázi vákuumot a lakásban, ami meg jóval erősebb lesz a kéményed gravitációs hatásánál, ezért a füst visszafelé kezd majd áramlani a lakótérbe.
Ettől meghalni nem fogsz, mert a szénmonoxiddal ellentétben ezt látod is, meg büdös is, de azért jobb az elővigyázatosság.
Nagy~nagy odafigyeléssel kompromisszummal lehetséges.
Nekünk a melléképületben volt lehetőségünk konyhát csinálni. A fűtés cserépkályhával van megoldva.
Műanyag ajtó,és ablak van.
Ha bekapcsoljuk az elszívót,azonnal nyitjuk bukóra az ablakot(közben ég a tűz a kályhában)
Ez így van vagy 7~8 éve,nem volt gond.
Oda kell figyelni,és bizony hül a helyiség(120x120-s az ablak),de ez van. Ha nem lenne elszívó,borzasztóan penészedne mindenünk.
18 éve ugyanaz a kéményseprő jár hozzánk. Érdekes, most tűnt fel neki a konyhai páraelszívó és a szobában a cserépkályha és be is írta a jegyzőkönyvbe. Most világosodott meg nagy hirtelen?
Ha nincs páraelszívó, akkor fekete penész üti fel a fejét, a műanyag ablakok miatt. Pusztuljak meg, ha értem, hogy az udvarra kivezetett (1,5 méter magasan) hogyan szívja el a kéményből a levegőt. (ami kb 6 méter magasra nyúlik) Az ablak egyébként bukóra van nyítva a fűtés ideje alatt. Gáz nincs bevezetve
Azzal van a baj, hogy két "levegőzabáló" készülék van egy helyen.
Vagyis: a páraelszívó szívja a levegőt a konyhából, és kivezeti a szabadba. A kályhában égő tűz szintén a szoba levegőjét, pontosabban oxigén tartalmát használja fel az égéshez. Ha nincs oxigéndús levegő utánpótlás a konyhában, akkor vagy a tűz alszik be, vagy a benne lévő ember fullad meg. A hatóság valójában nem bízza bemondásra, hogy "rendszeresen szellőztetek, kinyitom az ablakot, ha használom az elszívót". Manapság nem szeretnek az emberek szellőztetni, ráadásként egyre jobban lezártak a házak a szipi-szupi műanyag nyílászárókkal.
#9. dehogyis kell megszüntetni.
Egy dolgot tegyél: ha használod a páraelszívót, mindenképp legyen nyitva egy egy ablak. Amellett, hogy napi egyszer legalább ki van szellőztetve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!