Feljelnthet ezért aki meg akarta venni a házat?
Figyelt kérdés
Csak szóban egyeztünk meg hogy neki adjuk a házat. Semmit nem írtunk alá.Se foglalót semmit nem adtak.
Jött egy másik vevő aki több millióval többet ad így neki akarjuk adni inkább. Ő már egy nagy összegű foglalót is adott.
Az előző vevő jelölt fel akar emiatt jelenteni. Megteheti?
2019. ápr. 10. 08:35
1/10 anonim 



válasza:





Hogy tehetné meg? Mi alapján? Megint más kérdés, a morális része a dolognak. Ugyan létező dolog a szóbeli szerződés, sőt ráutaló magatartás is, de ezeket meglehetősen nehéz bizonyítani. Szerinted miért pattog annyira? Mert baromi olcsón akarta tőletek megvenni. Most meg erről lecsúszott ennyi.
2/10 anonim 



válasza:





Nem volt szerződés sem előleg, és az ingatlan adásvétel csak ügyvéd által ellenjegyzett szerződéssel érvényes. Visszaléptél az üzlettől. Számtalan ilyen eset van s gazdasági életben is.
3/10 anonim 



válasza:





Persze, feljelenthet valahol, de már onnét elhajtják.
4/10 anonim 



válasza:





A szóbeli is szerződés, de igen nehéz bizonyítani.
5/10 anonim 



válasza:





Jelentsen fel nyugodtan, jot fognak rohogni rajta a rendorsegen.
6/10 anonim 



válasza:





De meg lehet neki mondani, hogy mivel ő volt az első így eladod neki nagyon szívesen, amennyiben ugyanannyit kifizet érte, mint a másik vevőt plusz a foglaló dupláját. Ez üzlet nem szeretetszolgálat.
7/10 anonim 



válasza:





Én egyszer, mint vevő léptem vissza ugyanilyen helyzetben. Először nagyon tetszett egy lakás, meg akartam venni, ezt jeleztem is az ingatlanosnak. De csak szóban. Sem előleget, sem foglalót nem adtam. Másnapra aludtam egyet, és arra jutottam, hogy a lakás szép, de a tarsasház iszonyúan lerobbant. Felhívtam az ingatlanost, hogy akkor én visszalépek. Ő is fenyegetőzött mindenféle feljelentéssel. 😂😂😂 De én leszartam. Nem is lett belőle semmi. Nyugodtan eladhatod másnak, hiába jelentgetne fel bárhol, semmilyen jogszabályba ütközőt nem tettél. Ha annyira akarta a lakást, miért nem tett le azonnal foglalót? Szóban jelezni csak annyit jelent, hogy akár ő is meggondolhatja magát.
8/10 anonim 



válasza:





Én is csináltam ilyet, ez teljesen normális dolog az üzleti életben. Volt egy lakás, meg akartam venni, lefoglalóztam de kifogtam egy álomlakást, jobb helyen, olcsóbban, nagyobb lakás, stb. Buktam a foglalót és megvettem a másik álomlakást. Az első lakás tulaja meg fel akart jelenteni, röhögtem egyet és letettem a telefont.
9/10 anonim 



válasza:





Feljelenteni nem lehet, de polgári pert kezdeményezhet, ha bizonyítani tudja, hogy:
1. megegyeztetek szóban
2. neki a visszalépésedből konkrét kára származott, pl. drága hitelt vett fel vagy a közelgő költözés miatt eladta a saját lakását.
Vagyis, igen kicsi, mondhatni nulla az esélye a dolognak.
10/10 A kérdező kommentje:
Se hitelt nem vettek még fel és lakást se adtak el.
Köszönöm a válaszokat!
2019. ápr. 11. 10:20
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!