Mi lenne a megoldásotok erre?
Borzasztó rossz körülmények közül jövök. Voltak nevelőszülőim, elvégeztem egy művészeti egyetemet. Az egyetem után teherbe estem, a babát megtartottam, mert endometriozisom van és nem sok esélye van hogy lesz valaha mégegyszer. A gyerek apjával rég szétmentünk. A jelenlegi párom, szinte a sajátjaként tekint rá. És most jön a lényeg:
Azóta hogy eljöttem, szinte hajléktalan vagyok, egyik anyaotthonból a másikba, jelenleg egy olyan lakásban lakom ahol rehabilitáció miatt, semmit nem kell fizetnem, viszont félre kell tennem.
Ez nagyon csábítóan hangzik, de így is kilátástalan hogy valaha lesz saját lakásom. Havi 100.000 forintot teszek félre, most tart 600.000 a kasszám.
Ha minden igaz, 2 évig még maradhatok, de az még mindig nem egy lakás ára.
Megfogadtam, hogy foggal, körömmel kijövök a nehéz helyzetből. Minden áron.
Innen egyébként a program egy olyan lakásba visz tovább ahol minimálisan kell fizetni valamit de továbbra is a sporoláson vannak hangsúly.
Végezetül egy olyan önkormányzati lakást kell felújítani, ahol lakhatást potom bérleti díj ellenében.
Összesen 6-7 év van spórolni. De így is kilátástalannak érzem, mert komolyan saját lakást szeretnék.
Így hogy másoktól függők létbizonytalanságban érzem magam. Ami hosszútávon kezd kicsinálni.
Teljesen jó, hogy ennyit tudsz félretenni. Sok fiatal ennyit sem tud, tehát határozottan előnyben vagy.
Én nem Budapestben gondolkoznék a helyedben. Inkább agglomerációban, vagy teljesen vidéken.
Ha évente össze tudsz szedni 1 milliót, akkor 6-7 év alatt van 6-7 milliód. Ez Budapesten egy önerőre elég. Vidéki városban 2-3 millió hitellel pöpec lakást kapsz belőle és az ottani bérekből is lehet a törlesztőit fizetni.
Vidéki falun ennyiből már családi ház is kijön, de nem biztos, hogy ebben gondolkoznék első körben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!