Összeköltözés után hogyan kezdjük el gyüjtögetni a pénzünket, ti hogyan csináljátok?
Pár hónap múlva a barátommal albérletbe költözünk, elsőnek csak úgy, hogy 1 szobát veszünk ki, nem egy egész albérletet. Így havi 25 ezer környékén jönne ki a lakhatás fejenként rezsivel együtt. 1 évig mindenképp így szeretnénk élni, utána végzünk a sulival, kiderül, hogy maradhat-e a barátom a jelenlegi munkahelyén és hogy én találok-e fix munkát. Utána 2 lehetőség van, hogy egy garzon lakást bérlünk, vagy hogy eldöntjük melyik városban szeretnénk letelepedni és a szüleim segítségével vennénk egy lakást (a bátyámnak is így vettek). Viszont én még ezzel 1 évet mindenképp szeretnék várni)
Viszont nincs tapasztalatunk a barátommal így pénzügyekben. Nekem kcisit több, mert 5 évig albérletben laktam és megtanultam spórolni, de itt már azért nagyobb célokban szeretnénk gondolkozni.
Ti hogy oldjátok meg pl. ha közös kasszán vagytok?
Mert én úgy gondolom, hogy most a fix fizetésünk 100ezer környéként van havonta, abból lejönne 25 ezer az albérletre, felesbe jönne a kaja és egyéb kiadások és azon kívül szeretnék elrakni havi 3zer forintot hogy legalább 2 évente 1X el tudjunk menni kettesben nyaralni, vakációzni vagy ilyesmi. De ezen kívül a maradék pénzt hogy lehet úgy elrakni, hogy ne "vesszen el" vagy ne kopjon el?
Mert a barátomnak a szokása, hogy mindig a kártyájával fizet, vesz apróságokat és a végén az jön ki, hogy 1500 ft-ot elkölt reggelire, aztán meg csodálkozik, hogy az havonta 30ezer elment és sézre sem vette. Ennek elkerülése végett szeretnék vmi rendszert, hogy akkor ezt vmi külün számlán vezetni vagy ilyesmi.
Tudnátok nekem tanácsokat adni, hogy ez nálatok hogy megy?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
És azt mire gyüjtöd, konkrét céllal vagy csak azért, hogy azt ne költsd el és meglegyen később?
Ennek mennyi a számlavezetői díja havonta? Ilyesmiben én is gondolkodtam, hogy havonta jó lenne rakni rá vmennyit, és ez lenne a fix tartalék
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Csináltok egy közös számlát, amire a közös költségek felét mindenki kapásból átutaltatja - ebböl mennnek a lakbér, rezsi, közös kaja.
A maradékot mindenki a saját számláján hagyja és azt csinál vele, amit akar.
Az extra kivánságokat presze mindenki a saját számlájáról fizeti.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Igen, ha jól emlékszem, társkártya a neve, de a bankban egész biztos megmondják.
De a közös számláról csak tényleg azt szabad fizetni, amire való!!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne legyetek közös kasszán.
Beszéljetek a pénzügyekről. Arról, hogy minden kiadást feleztek, és mi az a közös cél, amire mindketten, ugyanannyit spóroltok, minden hónapban, ez mehet egy közös megtakarításai számlára-ez utóbbi lehet a nyaraláspénz.
Minden egyéb mindenkinek a sajátja, tesz vele, amit akar.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!