Segítségre lenne szükségem. A tegnapi nap folyamán elszállítottak minket a mentők abból a házból amit bérlünk. Szén-monoxid volt a lakásban. Kérdésem a következő: Pereskedhetünk ellenük, hogy engedély nélkül bejöttek, és felvételeket csináltak?
Tisztelt Jogi Fórum!
Segítségre lenne szükségem.
A tegnapi nap folyamán elszállítottak minket a mentők abból a házból amit bérlünk. Szén-monoxid volt a lakásban. Kijöttek a tűzoltók és a rendőrök is. Később, miután hazajöttünk, értesültünk róla hogy, a tv adótól is kijöttek, felvételeket készítettek a lakásról, kívülről és belülről is. A ház tulaja csak arra adott engedélyt hogy kintről készítsenek felvételeket, azonban ők bejöttek a lakásba is!
Kérdésem a következő: Pereskedhetünk ellenük , hogy engedély nélkül bejöttek, és felvételeket csináltak? Van bérleti szerződésünk is.
Itt a magánszféra megsértése a lényeg.
Itt volt a lakásban minden értékünk. Telefonok, pénztárca. iratok és minden más.
Reggel éppen csak telefonálni tudtunk a mentőknek és a lakásban nem mehettünk be még az iratainkért sem.
Este miután hazaértünk a kórházból akkor értesültünk, hogy nem hogy a konyhába bementek, de még a szobában is csináltak felvételeket a tv-sek. Ez számunkra felháborító dolog.
A tulajdonos elmondásai alapján Ő sem engedte be őket max a szén monoxid-ot termelő/okozó kemence ajtajáig.
Tehetünk az ügy érdekében bármit is?
Kérdem én. Hogy éreznék magukat Önök, ha bármi miatt kórházba szállítanák önöket és mire hazaérnek kiderülne, hogy a fél világ (rendőrök, tűzoltók, katasztrófa védelem, tv-sek és még ki tudja kik) járt(ak) a lakásukban mire hazaengedik önöket a nap végén.
A lakás tulajdonos ért oda pont mikor A mentőautó indult volna és neki adtuk a kulcsot oda, hogy, ha a katasztrófa védelem és rendőrség végez zárják be a kaput.
Ez volt 9órakor. A tv-sek meg 10körül voltak ott.
Elvileg még itt voltak a rendőrségtől és a katasztrófa védelemtől is + a tulaj. A tulaj viszont azt mondta nekünk, hogy max a konyhába jöhetnek be és saját felelősségre, de a hálószobába is bejöttek ami nagyon szemét dolog volt. Hangsúlyozom, hogy telefon, íratok, laptop + minden őrizetlenül volt itt és azért NA. Hát egy vad idegen ne járkáljon már a hálószobánkban és videózgasson kedvére. milyen jogon az engedélyemen kívül? A tulajdonos sem jöhet be a házba, ha arra engedélyt nem adok. Felháborítónak tartom, hogy a fél világ bent volt a lakásunkban amíg mi a kórházban szenvedtünk.
Laikus vagyok, de a Büntető Törvénykönyvből mi valósult meg? A Jogifórumon én olvastam már, magát jogásznak kiadó embertől teljesen hibás választ, így ne arra alapozzatok!
Olvassatok utána hatályos nettes jogtárban, majd kérdezzetek meg egy olyan ügyvédet, akinek ez a szakterülete. Én pl. laikusként nem tudom, mi minősül "magántitoknak"? A tulajdonost érzem hibásnak első körben. A TV csatorna, ha a tulaj beengedi, sajnos bemegy.
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) is érdemes lenne érdeklődni, ill. panaszt tenni, hogy a személyes tárgyaitokról a tudtotokon kívül nyilvánosságra hoztak felvételeket nem hivatalos jogi személyek.
Ha nettre felkerül a felvétel/fényképek, részletek, az Internet Hotline oldalon jelentsétek azt!
"Magánlaksértés
221. § (1) Aki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárás színlelésével bemegy, illetve ott bent marad, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakó vagy azzal rendelkező akarata ellenére vagy megtévesztéssel
a) éjjel,
b) fegyveresen,
c) felfegyverkezve vagy
d) csoportosan
bemegy, vagy ott bent marad.
(3) Aki mást megakadályoz abban, hogy lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen,
a) ha az (1) bekezdésben meghatározott módon követi el, az (1) bekezdés szerint,
b) ha a (2) bekezdésben meghatározott módon követi el, a (2) bekezdés szerint
büntetendő.
(4) A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt a (2) bekezdésben meghatározott módon követik el."
ill.
"Magántitok megsértése
223. § (1) Aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva tudomására jutott magántitkot alapos ok nélkül felfedi, vétség miatt elzárással büntetendő.
(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény jelentős érdeksérelmet okoz."
továbbá:
"Tiltott adatszerzés
422. § (1) Aki személyes adat, magántitok, gazdasági titok vagy üzleti titok jogosulatlan megismerése céljából
a) más lakását, egyéb helyiségét vagy az azokhoz tartozó bekerített helyet titokban átkutatja,
b) más lakásában, egyéb helyiségében vagy az azokhoz tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli vagy rögzíti,
c) más közlést tartalmazó zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, és annak tartalmát technikai eszközzel rögzíti,
d) elektronikus hírközlő hálózat - ideértve az információs rendszert is - útján másnak továbbított vagy azon tárolt adatot kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzíti,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki fedett nyomozó vagy a bűnüldöző hatósággal, illetve titkosszolgálattal titkosan együttműködő személy kilétének vagy tevékenységének megállapítása céljából az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül információt gyűjt.
(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az (1)-(2) bekezdésben meghatározott módon megismert személyes adatot, magántitkot, gazdasági titkot vagy üzleti titkot továbbít vagy felhasznál.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)-(3) bekezdésben meghatározott tiltott adatszerzést
a) hivatalos eljárás színlelésével,
b) üzletszerűen,
c) bűnszövetségben vagy
d) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el." forrás (BTK): [link]
Magánlaksértés szerintem megvalósult, tiltott adatszerzés nem hiszem, ügyvédet kérdezzetek.
Viszont.:
"Hogy éreznék magukat Önök, ha bármi miatt kórházba szállítanák önöket és mire hazaérnek kiderülne, hogy a fél világ (rendőrök, tűzoltók, katasztrófa védelem, tv-sek és még ki tudja kik) járt(ak) a lakásukban mire hazaengedik önöket a nap végén."
A hatóságok, hivatalos személyek ("rendőrök, tűzoltók, katasztrófa védelem") ilyen esetben bemehetnek és felvételeket is készíthetnek szerintem az otthonotokról. Ez a ti (bérlők) biztonságotokat is szolgálja, mert ha kiderül, a kémények/kazánok szabálytalanul voltak üzemeltetve, a tulajdonost a hatóságok szerintem hivatalból feljelentik.
A felháborító, hogy a tulaj beengedett nem hivatalos személyeket is a "katasztrófa"/baleset helyszínére, ráadásul kamerával, miközben az albérlők a kórházban feküdtek.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Az utolsó kommentelőnek.
Azzal tisztában vagyok, hogy ilyen esetekben a mentők, tűzoltók, Rendőrök és a katasztrófa védelem bemehet a lakásba. Ezzel semmi gondom nincs. Viszont a tv-re senki nem volt kíváncsi.
A szobában eleve semmi keresni valójuk nem volt. A videófelvétel felkerült a netre sőt még a tv is leadta és, hát voltak benne olyan dolgok amik a balesethez egyáltalán nem kapcsolható hozzá.
Laptopunkat mutogatták meg még pár érdekes dolgot.
A lényeg, hogy a katasztrófa védel is csak addig jött be a szobába még megmérték a szén-monoxidot. Utána más dolguk nekik sem volt a szobában, mert az érdekesség a konyhában volt.
"A videófelvétel felkerült a netre..." - írod.
Ez esetben az NMHH (hatóság) Internet Hotline bejelentő oldalán tegyetek bejelentést, ha megvannak azok a linkek, ahol még elérhető a kifogásolt, "Hozzájárulás nélkül hozzáférhetővé tett tartalom" tartalom.: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!