Ha ingatlant vásárolok, és szóban megegyezünk az árban, elállhatok a vásárlástól addig, amíg nincs a szerződés aláírva?
Az elegáns és korrekt mivolta egy szerződésnek mit számít olyankor, mikor az ember tízmilliókat fizet ki?
Természetesen elállhatsz, és magyaráznod sem kell.
Egyszer én is majdnem belefutottam egy ilyenbe.
Még jó, hogy résen voltam.
Nem a saját településünkön néztünk házat, amikor a párommal úgy döntöttünk, hogy elköltözünk. Nem ismertem a kisvárost, és mivel a ház hatalmas volt, nagyon jó áron, azt hittem, ez egy vissza nem térő alkalom, le kell rá csapni, az eladónak biztos sürgősen kell a pénz, és ez egy kihagyhatatlan ajánlat.
Mivel lakáshitelt terveztünk, már ott tartottam, hogy köv. héten megyek a bankba intézni a hitelt.
Ez azokban az időkben volt, amikor még iwiw volt. Beugrott, hogy volt abból a kisvárosból egy osztálytársam valamikor, igaz nem tartottuk a kapcsolatot, de írtam neki.
És óriási szerencsém volt, hamar visszaírt, hogy meg ne merjem venni azt a házat, a városban az a cigánysor, ami nyári melegben, fényes nappal nem derült ki számomra.
A házba már többször betörtek, és az ott lakót már megtámadták sötétben. A ház az utolsó ház az utcában.
Elmondhatatlanul hálás voltam ennek az ismerősnek, mert ha megvesszük a házat, az megkeserítette volna az életünket. És lehet azóta sem tudtunk volna megszabadulni tőle, egyrészt a fentiek, másrészt a hitel miatt.
Szóval korrekt vagy sem, ha utólag derül ki bármi, nem az eleganciát kell nézni, hanem a saját érdekedet!
Egyébként elárulod, hogy nálad mi az, ami utólag derült ki?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!