Nagyon penészedik a házunk, műanyag nyílászáróba építhető légbevezető beszerelését fontolgatjuk. Valaki csináltatott már ilyet? Tapasztalatokra lennék kíváncsi.
[link] ezt néztük ki.
Esetleg más bevált megoldás is érdekelne.
Ceresit stop készüléket vettünk, de nem túl hatásos.
Köszi az utóbbi válaszokat is.
Amúgy arra gondoltam, hogy a konyhában meg a fürdőben azért nincs penész mert ott állandóan szellőztetve van. Következésképp remélem, ha a szobákban is meg lesz oldva a rendszeres szellőzés ilyen beépíthető micsodával akkor ott is jobb lesz a helyzet.
Amúgy a falak iszonyat hidegek, de azzal egyszerűen nem lehet mit csinálni. A házat kb 23-24 fokra fűtjük, de a falak így is hidegek (pedig a külső falak majd 40 cm vastagak). Az ablakok belső felén meg folyik le a víz.
Úristen, ennyi zagyvaságot, amit kettővel előttem írtak... Szakmabeliként (energetikus, hőtan, stb.) szégyenlem, hogy ilyen emberek vannak a Földön. Általános vagy középsikola nem volt???
Szóval, ha kinyitod az ablakot, a kiáramló MELEG levegő lehűl hirtelen és ennek a nedvességtartalma csapódik le az ablak külső felületén, mivel a lehűlt levegő nem tudja magában tartani azt a mennyiségű párát, amit még meleg levegőként simán tudott.
A többi példádnál ugyanez a helyzet, a szemüveg hideg felületéhez a benti meleg levegő ér, ott lehűl és kicsapódás az eredmény, a hűtőből kivett hideg dsörösüveg hideg felületén a szoba meleg levegője lehűl és ismét kicsapódás.
Tehát mégegyszer, a meleg levegő lehűlése jár páralecsapódással, a hideg levegő felmelegedése NEM. Óra vége.
Nos, én vagyok az, aki valóban rosszul írtam, a hideg falon vagy felületen csapódik ki a pára, igaz, tévedtem, belátom.
De engedd meg arrogáns barátom,hogy a Földön éljek, még ha nem is olyan magasságokban, mint te, mert az nyilván utolérhetetlen. Vigyázok, hogy csak annyiszor vegyek levegőt, hogy téged ne zavarjon barátom.
Stat crux dum volvitur orbis.
Azt, hogy az egyháznak ehhez mi köze, neked kell tudnod... Bár ha arra utaltál, hogy bármi történjék, a fizika törvényei örökké uralkodni fognak, akkor tán igazad van, hozzáteszem, annak ellenére, hogy te mit gondolsz a fizika törvényeiről.
Engedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet arra az apró, de nem elhanyagolható tényre, miszerint te bátorkodtál minket ostobának titulálni.
"Nos kedves válaszolók, akik ostobaságokat irtak, csak nehágy példa. "
Csak ismételném saját soraidat, azon talán nem sértődsz meg:
"Szóval először gondold végig miket mondasz, és utána írj kérlek! "
"És megintcsak olvasni..."
És barátod nem, legfeljebb barátnőd lehetnék ;-) De nem szeretnék, mert anélkül, hogy utánaolvasnál, vagy tudnál, anélkül ontod az észt. Ezt nem kedvelem, a barátaim nem ilyenek.
A latin nyelvű mondat azt jelenti, hogy áll a kereszt,és a világ forog körülötte, ez a karthauzi rend jelmondta évszázadok óta.
És azt ne feledd, hogy amit irtam a hosszú szövegembe, abból ez az egy mondat volt téves, ez is csak részben...
a többi mind helyes fizikailag.
no comment.
Nos, már azt se tudod, mit is idézel???
„A latin nyelvű mondat azt jelenti, hogy áll a kereszt,és a világ forog körülötte, ez a karthauzi rend jelmondta évszázadok óta.”
Nem ezt jelenti.
Idézek: Szt. Ágoston püspök az elmúlóban lévő fényes római korszak és a keletkező középkor határán állva mondja: Stat crux, dum volvitur orbis : áll a kereszt, míg továbbfejlődik a világ. Valóban minden történésre és eseményre ráhullik a kereszt árnyéka. Korok jönnek, korok mennek, eszmék uralkodnak és eszmék eltűnnek, de minden korszakon rajta nyugszik és múlhatatlanul kiformálódik rajta a kereszt jele, és mindaz, és mindaz amit a kereszt jelent és jelez: szenvedésben elrejtett megváltás.
Tehát a mondat értelme, hogy a kereszt (egyház) állandó, míg a világ folyamatosan változik körülötte.
Tehát nem, nem az a mondás értelme, hogy a világ FOROG körülötte.
Épp ezért volt a reagálásom az idézetedre az alábbi:
„Azt, hogy az egyháznak ehhez mi köze, neked kell tudnod... Bár ha arra utaltál, hogy bármi történjék, a fizika törvényei örökké uralkodni fognak, akkor tán igazad van, hozzáteszem, annak ellenére, hogy te mit gondolsz a fizika törvényeiről”
De ezek szerint ezt se értetted meg, hogy miért írom.
Hát tényleg, no comment, ha magyarázni kell neked az idézeteidet…
Ne haragudj, kedves kérdező, hogy ennyire OFFolunk.
Javaslom, hogy keress a környéketeken egy Aereco szerelőt, aki felméri a házat és a legtutibb megoldást javasolja (kérés esetén kivitelezi), mi is őket hívtuk, bár magunk terveztük a szellőzést, de a kivitelezést rájuk bíztuk. Az ablakba szerelhető légbevezető nem biztos, hogy kellő légáramot biztosít, ezért javasoltam a falba építhető légátvezetőt, az biztosabbnak tűnik nagyobb terek esetén.
off
De azt jelenti. kérlek, ugyanis a latin nyelv folyamatosan változott, egészen más volt Szent Ágostoné a patrisztikus korban, mint Szent Brúnó idején a 11. században.
Katolikus lexikon:
"Címerük földgolyón álló kereszt, melyet az első 7 remetére emlékeztető 7 csillag vesz körül félkörben, alatta a földgolyót a Stat crux dum volvitur orbis ('a Kereszt áll, miközben forog a Föld') jelmondat övezi."
És én amit mondok nem a googliban keresem (most az idézet miatt nem ez áll). hanem fejből mondom, merthogy ez a szakmám.
passz
off
csak a megerősítés végett
érdekes, de a korrektség nem jellemző rád, ugyanis én azonnal elismertem amikor hibáztam, majd hozzátettem vmit, amihez értek, és te azt (vajon miért) megkérdőjelezted. Én nem ezt tettem, nem vitatom, hogy energetikus, hőszakértő stb. vagy.
Te miért kérdőjelezed meg, amit mondok olyan témában, amihez te valószinűleg nem értesz (merthogy mása szakmád)?
Ráadásul úgy, hogy fogalmad sincs miről beszélsz, csak beírod keresőbe?
Anyám, te azért írtad az idézetet, hogy végre legyen valami, amihez közöd van? Mert az azóta se derült ki, mi a fr... köze van ennek az idézetnek a témához. Mert kb. semmi.
A mondat jelentését és értelmét már megadtam, vesézd tovább a témát a kultúra témában, kérlek.
nem , nem adtad meg, csak okoskodsz olyan témába, amiről gőzöd sincs. nem vagy fair, szevasz.
nincs önkritikád, és ez elég nagy baj.
részemről lezártam a témát.
mellesleg: egyetlen használható ötleted sem volt a penész ellen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!