Hogy adjam ezt be otthon? Tanácstalan vagyok.

*elején

*nekik biztos

*rá rosszúl

Szia! Én annak idején azért költöztem el otthonról, mert a párommal már évek óta együtt jártunk és már kényelmetlen volt, hogy sehol sem voltam igazán. Egyik nap kicsit felhúztam magam valamin, hazamentem és elmondtam nekik, hogy elköltözöm a páromhoz. Persze anyukám sírt (mintha azt mondtam volna, hogy soha többé nem látnak), apukám meg egy szót sem szólt. Másnap összepakoltam és elvittem a cuccaim nagy részét. Ez 4 éve volt, és egyikünk sem halt bele a különköltözésbe. Szinte minden nap beszélünk telefonon v. épp felmegyek hozzájuk, mert tőlünk 10 percre laknak. Továbbra is jó a kapcsolat, sőt lehet hogy még jobb mint annak idején.

Te miért akarsz elköltözni?

Ha ennyire nem voltatok partneri/beszélő viszonyban, akkor elegendő közölni: elköltözöm + esetleg a cím.

Sokkal nagyobb értelme lett volna beszélni erről azokkal az emberekkel, akiknek magadat és az eddigi lehetőségeidet köszönheted, mint kész tények elé állítani. Nyilván a költözés mellett csak olyan dolgok szólnak, ami miatt kedvező lépésnek tekinted. De az érmének kettő oldala szokott lenni, túlzott optimizmussal és külső (másoké) vélemények, ötletek, tapasztalatok be nem vonásával jön az, hogy saját kárán tanul az ember (kivéve, ha a külön életed nem önnfentartó, hanem továbbra is támaszkodik a szülőkre, mely esetben a külön léted plusz teher számukra).

1. Nem haraggal: mindenki máshogy veheti le, ha gyereke egyszer csak bejelenti, lelép, mindenféle előzmény nélkül. Arra gondoltál már, hogy ott élsz két ember mellett, akik az éveidnek megfelelő számú évben lemondtak miattad erről-arról, cserébe pedig te arról se mondasz le, hogy ne sokkszerűen tálald ezt a dolgot?

2. tüske: az nem tüske, ha a pároddal jót csinálnátok előző este, majd másnap, az esedékes munka/suli/akármi utáni találkozó helyett v. alkalmával benyögné: vége, legyünk barátok? Minimum rosszul esne, akkor is, ha egyébként minden gond nélkül elengednéd.

Lehet ezt úgy nézni, mint egy szükséges amputáció. Nem mindegy, hogy érzéstelenítik, altatják, fertőtlenítik, stb. a műtét helyét ill. a páciens, vagy leakasztanak egy bárdot, elkapják a végtagot és zutty. Nem ugyanaz az átélt/kapott sokk.

Mindezzel nem mondom, hogy tartozik bárki a szüleinek, nem, vagy, ha igen, legfeljebb annyival, mint amit várna, ha ő lenne a helyükben.

Én 5 éve óta voltam kollégista, amikor összeköltöztem a párommal. Még úgy is nagyon megviselte őket a dolog, hogy előtte rengeteg idejük volt hozzászokni, hogy alig látnak. Lassan egy éve élünk együtt, de még mindig látom a szüleimen, hogy rosszul esik nekik, amikor azt mondom náluk, hogy "megyek haza".

Pedig kábé egy hónapig beszélgettem velük a dologról, de hallani sem akartak róla, aztán a végén mondtam, hogy oké, ennyi, költözöm és kész. Nagyon óvatosan közöld velük a dolgot, inkább ilyen "mit szólnátok, ha elköltöznék", mint "elköltözöm, pont" stílusban.

Fontos kérdés, hogy mennyire vagy önellátó. Ha továbbra is ők kell támogassanak, akkor pláne nem szabad összeveszni!