Szeretnék festeni, de hogyan?
Sziasztok!
Szeretnék valami szépet festeni a falamra, de szabadkézzel nem merek belevágni. Tehát szeretnék valami szép mintát, amit én rajzolnék meg (viszont azt még tudnám szépítgetni, ha már rögtön festenék akkor már késő lenne. :D) viszont nem tudom, hogy hogyan csináljam. Tudnátok mondani pár tippet, hogy hogyan készítsek itthon sablont? Na és mire?
Valaki csinált már ilyesmit közületek? Ha igen, akkor mit festettek?
Elnézést a sok kérdésért, de én mindenképpen meg szeretném ezt csinálni, viszont csak úgy nem kezdhetem el. Nagyon kezdő vagyok még ezen a téren, ne csesszetek le légyszi. :D





Diavetítőd ni cs véletlenül?
Vagy, ha nem ragaszkodsz a saját kezű rajzhoz vegyél falmatricát, annyi féle van és olyan szépek..





Én puha ceruzával szoktam halványan és utána festék.
A mesefigurák nekem annyira nem mennek így a gyerekeknél azt csináltam,hogy kinyomtattam a képet amit a neten találtam,ragasztottam rá indigót és úgy fel a falra majd azt átrajzoltam (persze ezek kisebbek voltak) amikor nem volt már indigó akkor nagyon unatkozósan tűvel a körvonalaknál átszurkáltam a papírt majd fel a falra és utána ceruzával újra rajzoltam a kontúroknál és szaggatottan halványan ott volt a falon a lényeg.
Az első válaszoló jót írt,de sajna sokaknál nem igazán van diavetítő/írásvetőtő és egyéb ilyenek...viszont azokkal nagyon könnyű.
Az átlátszó papírral meg tudod csinálni. Bármit rá lehet másolni a papira. Ha úgy látod, neked az a méret nem jó, a papíron tudod nagyítani, vagy kisebbre rajzolni. Ha megfelelő a nagysága a mintádnak, a széleit megszúrkálgatod egy tűven. Rá ragasztod a papírt a falra,valami ragasztós szalaggal ami nem hagy nyomot a falon amiután leszeded.Egy kisebb vászon szerűségbe (pl. zsebkendőbe)valami por szerű anyagot teszel, mondjuk világos szinü por festéket, és azzal finoman rátufolsz (űtögetel) a papíron levő lyukakra. Miután leszeded a papírt, megmarad a mintád kontűrje a falon. Te már ezt kiszínezed kedved szerint. Templomokba ugyan így teszik fel a mintákat festéskor.
Először kisebb mintával próbálkozz, ha elégé türelmes vagy sikerülni fog. Ne a szobába kezd a gyakorlást, ott ahol nem látszik.
Türelem és menni fog
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!