Van itt olyan aki hónapról hónapra él?

"Kérdésedre válaszolva pedig, én jól élek."

A kérdés az volt: Van itt olyan aki hónapról hónapra él?

Te nem hónapról hónapra élsz, örülj neki, de ne ócsárold azokat, akiket nem is ismersz!

Milyen dolog ez már?

Én is hónapról hónapra élek. 70.000.- Ft-os fizetés, mellette még vállalok alkalmi munkákat.

Évek óta eltartottam alkoholista öcsémet, aki csak nyáron dolgozott, de azt a pénzt is elitta.

Fiam februárban államvizsgázott, de azóta nem talál munkát magának.

Egy olyan helyen élünk /Zala megye/ ahol már a gyárakat, üzemeket szétrombolták, nincs munkalehetőség, csak a vendéglátóiparban.

Egy mérnök ezzel mit kezdjen?

Pestre, Győrbe vagy nagyobb városokba kellene felmenni állásinterjúkra, de sajnos ez nem egy-egy alkalom lenne, míg munkát talál. A buszköltséget nem tudjuk miből fizetni, így szegény csak itt a közelben próbálkozik elhelyezkedni.

A rezsiköltséget már alig tudom kifizetni, van olyan, ahol részletfizetést kellett kérnem.

Dolgozni már régóta nem busszal járok, mert a napi 500.- Ft-ot sem tudom előteremteni mondjuk 20 alkalommal, úgy, hogy nem kapok vissza semmi térítést.

Egyelőre még bírjuk, bár nem tudom, meddig: fiam mindig szokta mondani, anyu, te egy életművész vagy. Amikor már úgy érzem, hogy na, itt a vége, nincs tovább, akkor általában mindig megkeresnek telefonon, valakinek éppen rám van szüksége.

Én pedig örömmel megyek, néhány napra biztosítva van a kenyerünk megint.

Ha pedig valaki azzal jön, hogy így jár az, aki nem tanul, annak válaszolva írom, hogy tanultam én, csak a családi körülményeim arra kényszerítettek, hogy a szülői házban találjak gyermekemmel menedéket, így az első munkát, amit ajánlottak, elfogadtam.

Ez pedig úgy történt, hogy kórházban feküdtem bántalmazás miatt /volt férjem/, a takarítók odajöttek, láttam rajtuk, hogy sajnálnak. Megkérdeztem, nincs-e valami munka, beszéltek a főnökükkel, mire hazaértem a kórházból, várt egy levél, hogy keressem fel.