A szembeszomszédom, (panelban lakik) már napok óta nem húzza fel egyik redőnyét sem, és teljesen (fényzárásra) van leengedve! Már napok óta nem láttam. Baja esehetett?
Figyelt kérdés
(Abszolút nem jellemző rá a folyomatosan leengedett redőny nappal az összeset teljesen felhúzza már több mint 20 éve(mióta ismerjük egymást)de mostanság abszolút nem is nyitja meg! Azért gondolom, hogy ez gond, mert a teljesen leengedett redőny mellett nem tud szellőztetni mert megfogja a levegőt!)(Legutóbb 8 napja amikor felhúza (teljesen) egy 20-30percre este 11 körül akkor is zárva hagyta az összes ablakot, mégcsak bukón sem volt.) Mi lehet? Tipp?2009. szept. 7. 16:49
11/13 A kérdező kommentje:
Kórházban van, 3 perce hívott vissza. Hála Istennek semmi komoly, de egyenlőre bent tartják még pár napig. Hogy mitörtént azt nem tudni, ahogy elmondta valahova rohant az utcán elesett, beütötte vagy megütöte a fejét és utánna arra ébredt, hogy kapott valami nyaki merevítést vagy micsodát. Igen a redőny, hibátlanul működik. Majd még írok.
2009. szept. 8. 19:44
12/13 anonim válasza:
Végül is csak kiderült mi a helyzet. Hát nem a legszerencsésebb, de lehetett volna nagyobb baj is. Jobbulást Neki.
13/13 A kérdező kommentje:
Igen, volt már ennél durvább esése:( sajnos
2009. szept. 20. 15:10
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!