Ti irigylitek azokat, akik más lakókörnyezetben élnek?
Nemrég meséltem valakinek, hogy van gy öreg szilvafánk, amin mindig rengeteg szilva van, és ezen a nyáron annyi van rajta, hogy minden viharban letört egy nagy ága, mert nem bírta a súlyt meg a vihart együtt, erre azt válaszolta, hogy örüljek neki, hogy legalább van fám. Azt nem tudom hogy honnan vette, hogy én ennek nem örülök, de mindenesetre azt gondolom, hogy a városi lakásával nincs megelégedve, és kertvárosba vágyakozik. De egy kertvárosban meg például nem tudsz "leugrani a boltba", hanem hipermarketben kell vásárolni, ahova csak autóval lehet menni, és minimum 3-4 óra egy hétvégén (ebből kettő a pénztárnál a sorban állás)Például külön ki kell találni, hogy hol veszel piát vagy óvszert, mert ezt nyilván nem írhatod fel anyukának meg apukának a bevásárlólistára. De például uszoda, konditerem, mozi vagy még könyvtár sincs a környéken.
Ebből kiindulva lennék kíváncsi rá, hogy ti hol laktok (milyen jellegű településrész, vagy beépítés) és hogy hol laknátok szívesen. Kort és nemet is szeretnék kérni, meg hogy indoklást.
Köszi szépen a válaszokat előre is
Én kisvárosban lakom, és hál' istennek van itt mozi, konditerem, étterem, könyvtár stb., mégsem a "sűrűjében" vagyunk.
Legszívesebben egy modern, családias, barátságos kis faluban laknék, viszont közel (kb 10 km) egy nagyvároshoz. Így tudnék "pihenni", de szórakozni is. :)
Minden jót!
Én egy nyugati megyeszékhelyen lakom, kertvárosban, a párommal. A ház nem saját, de csak a rezsijét kell fizetnünk, viszont nagyon kicsi.
Tervezzük, hogy pár hónapon belül költözünk, én ha lehet, a belvárosba költöznék. Nem vagyok oda a lakáséletért, de építkezni sem lehet csak úgy uccu nekivágni és ha már lakás, akkor csak a belvárosban és NEM panelben.
Aztán ott eléldegélünk pár évet, megszülethet az első gyerekünk, aztán nekiállunk építkezni.
Remélem, mindez össze is jön. :)
22L
Pécsett lakom felerészben. Régebben volt egy fagyizó, meg egy kisbolt, ami 6-ig volt nyitva. Most van 3 kisbolt, és 10 perc járásra Penny, meg Tesco. A belváros, ahol lehet venni ruhát, játékot, fénymásolni lehet, vagy fagyizni, beülni inni valahova, az busszal 20-30 perc, de természetesen nem járnak rendesen a buszok, szóval ki kell állni 10 perccel korábban. Este 8 után már alig jár busz, nem mozognak az emberek...Utálom, hogy messze van minden, és nem lehet közlekedni. De legalább csend van, kutyakaki elvétve, és lehet vadvirágot szedni, bicajozni.
Felerészben Pest belvárosában élek. Imádom, hogy a bolt 5 percre van, hogy szelektíven lehet a hulladékot gyűjteni, hogy fél pillanat alatt elérhető az állatorvosi egyetem (Pécsen kóklerek az állatorvosok). Szeretem, hogy tudok majd orvost választani, hogy egy csomó mindent fele annyiért tudok megvenni, mint Pécsen. Nem szeretem a pisis-kakis utcákat, hogy alig van egy talpalatnyi hely tollasozni, és hogy minden bolt egy csábítás: aki nem tud ellenállni, az sokat költ.
Én kisvárosban nőttem fel, hatalmas udvar, fákkal, nagy ház, kert, állatok, stb. De azért tíz perc alatt be lehetett érni a városközpontba.
Aztán felköltöztem Budapestre, laktam a belvárosban is, kertvárosban is, most egy kis lakásban vagyok, nem túl messze, de azért nyugis környéken. Tulajdonképpen minden helynek megvannak az előnyei és hátrányai - annyi a lényeg, hogy az ember mindig olyan helyre költözzön, ami megfelel az igényeinek. Például nekem most pont jó a kis lakás, de ha gyerekem lesz, akkor szeretnék egy kis házban élni, kerttel, ahova ki lehet engedni a levegőre játszani. Meg ahol kerti partikat lehet tartani, mert gyerek mellett már nem igazán opció az, hogy este beülünk valahova egy sörre a barátokkal, mert ki vigyáz a gyerekre.
Szóval most pont jó, ahol lakom, de hosszútávon biztosan nem maradnék itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!