Összeköltözzek ilyen párral? Jó lenne, de ott a DE.
Anyagilag a lakbért tekintve mindenképpen jó lenne. Most ők is, én is külön albérletben lakunk, külön lakást tartunk fenn. Voltunk megnézni egy kertes házat, csak annyi lenne a lakbér, mint így 1 albérlet esetén. Jó nagy, a szobák messze vannak egymástól, külön fürdő is van. Most ők is, én is panelt bérlünk, mindkettő kicsi, és ugye a panel lakások összes áldását élvezzük, mint hangos szomszéd, felszálló olajszag, távhő, stb stb. Így a kert is igen vonzó.
Viszont: a lány heti 2 napot dolgozik, a többi napon otthon tévézik, netezik. A barátja szintén. Magyarul rengeteget lennének a lakásban.
Én heti 5 napot dolgozom, de sokszor hétvégén is van otthoni munkám, úgyhogy a nyugalom része hiányozna (nem tudom, ezt a kevesebb befektetett pénz kompenzálná e).. Másik, rengeteg rezsi lenne az, hogy minden nap megy egy számítógép, tévé. Ők tévére is alszanak. Nekem itthon tévém sincs, mert nem nézem. Néha gépezek, de ahhoz nagyon kell unatkozzak. Főzni egyáltalán nem szoktam, kifőzdéből hozom az ebédem, vagy hideg ételt eszem. Ők minden nap főznek. Gondolom, ez rendesen megdobná a rezsit, ez az első kérdésem: Hogyan hozzam nekik szóba, hogy ilyen eltérően használjuk a lakást, és arányosan fizessük a számlákat? Csak félek, ebből veszekedések lennének, mert én jobban állok anyagilag a több munka, és a kevesebb kiadásom miatt, ők keveset dolgoznak, és nullára felélik, de ezt így nem fejezném ki nekik szó szerint, mert mi van, ha úgy jönne ki, hogy sok a pénzem, de "fukarkodni" akarok a rezsin.
Az életvitel: én rendszerető vagyok, ők nem. Dohányzunk mind a ketten lányok, és ő például ha elnyomja a cigijét ami kiesik a hamutálból, fel se veszi (és nálam vagyunk, nem náluk). Vagy a polcról levesz valamit, miközben lever mögé egy tárgyat, az sem érdekli, egy "bocs"-al elintézi. Bejön utcai cipővel, mert "ezer év" levenni, és hasonlók. Szóval iszonyú egocentrikus, ezt a tulajdonságát leszámítva nagyon bírom, jó a humora, kedves, törődő. Csak vannak rigolyáim a rendre, amit ő nem tart tiszteletben. Félek, ez közös házban mégjobban előjönne.
És még valami: ők a barátjával az a nyalakodós típus, ezért mindig kerültem, hogy hárman találkozzunk. Mert van, hogy előfordul, és akkor lenyomnak egy csókcsatát, míg én csendben ülök. Már mondtam nekik, hogy aranyos, hogy így szeretik egymást, csak miért előttem kell, és hogy kellemetlen. De eddig mindig volt ilyen. Nekem is van barátom, de legközelebb karácsonykor jön haza, utána tavasszal, majd nyáron 2-2 hetekre. Ez még így is lesz másfél évig, és ezért is feszélyez, hogy ezt csinálják.
Szóval nem tudom. Ha költöznénk, meg tudnék spórolni a lakbér különbség és az utazás miatt úgy 80 ezer Ft-ot, a rezsi része ugye kérdéses.
Mit tegyek, milyen tanácsokkal látnátok el? Egyáltalán ti költöznétek?
Ezt a pénzt nagyon jó lenne, ha havonta félre tudnám tenni, mert ha hazajön végleg a párom, költözünk saját házba, szóval addig kéne ezt "elviselni".
3-an laknatok a lakasban, igy harom fele osszatok a rezsit. Meg igy is fizetnel az O reszukbe, mert Te nem hasznalnal annyit, de igy igazsagosabb.
A tobbi "rigolyaidra", a helyes megfejtes egyeduli berles lenne.
Ha tudsz alkalmazkodni, eltudod viselnie a közös helyiségekben a rendetlenséget, akkor költözz. A saját szobád ajtaját akkor csukod magadra amikor akarod, ott nyugodtan el lehetsz.
De ha zavar, hogy a másik szobában tévéznek, a konyhában főznek, akkor inkább ne akarj együtt élni velük. Nem hiszem, hogy a tévé, illetve a számitógép áramfogyasztása több 10ezer forint lenne, igy ha még felezitek is a kiadásokat akkor is spórolsz. Mindenesetre ők ketten vannak te meg egyedül, igy a rezsi felezése nem a legtökéletesebb megoldás.
Szerintem a rezsit nyugodtan hozd szóba. Nem vagy máltai szeretetszolgálat, ha többet fogyasztanak, többet fizessenek, neked pedig kell a pénz.Ja, az anyjuk sem vagy.
Egyébként én a barátommal egy másik fiatal párnak béreljük az egyik szobáját, mindkét részből pénzszűke miatt. Panel egyébként, 3 szobás, egy szoba a mienk. És nem volt eddig baj, nem zavarjuk egymást. Ha zárva az ajtónk, akkor nem zavarnak. Mondjuk mindkét fél ügyel a toleranciára. Ti meg mondjuk eleve jóban vagytok, lehet, ez rizikósabb lenne.
De szerintem nyugodtan beszéljétek meg, kinek mi a térfele. A te szobádba ne menjenek be, az a saját részed. Nekik is meglehet a birodalmuk, nyilván azt te sem háborgatod. A közös helyiségekre pedig beszéljetek meg szabályokat. Nincs cigicsikk elhajigálás, mocsok napokig, stb. Közös rész, így közös a beleszólás. Ja, közös a takarítás...
Ha ebben nem sikerül kiegyeznetek, vagy úgy érzed, nem fogják betartani, hagyd el, és keress mást. Sztem nem kell ódzkodnod, hogy idegennek összeköltözöl, rengeteg egyetemista van, meg pályakezdő, aki hasonló cipőben van, mint te. Kis kereséssel rájuk találhatsz. Mi sem ismertük a párocskát előtte.
Szóval csak okosan:)
Mi összeköltöztünk így egy ráadásul "baráti" családdal és 1 évig bírtuk,ráment a barátságunk,csak a férjel(baráttal)tartjuk a kapcsolatot.
Sajnos az asszonyka,megszabta mikor mehetünk főzni illetve enni.Ha ők ettek akkor mi nem mehettünk le,de sajna a konyhán keresztül vezetett az udvarra és az utcára is a kijárat.Csak halkan mehetett a TV,rádió.Suttogva beszélgethettünk,mert minden nesz zavarta őt.
Nem bírtuk tovább,összeültünk megbeszéltük ezt a dolgot.Utána már szóba sem állt velünk az asszonyka,és fennhangon beszélt ha meghallott valamelyikőnket,hogy: Mikor húznak már el innen!
Egy év után összejött a pénzünk,előtte egy hónappal bejelentettük elmegyünk,akkor aztán mézes-mázos lett.Elhúztunk ahogy akarta.
Utána jött a jajjveszékelése,hogy szarba hagytuk őket,mert hirtelen leléptünk,holott bejelentettük nekik.
Szóval,nekünk nagyon rossz tapasztalatunk van az összeköltözősdivel,de neked legyen szerencséd,hogy normális emberekkel élj... :)
Én nem költöznék össze.Ebből idővel gondok lesznek..Az ember nem szívesen változik,és tapasztalatból tudom,hogy idővel ki fognak használni(bár nem tudatosan)
Eljön az idő amikor azt fogod észre venni,hogy a hűtőből a kajádat megeszik,és egy "jaj,bocsika! majd megveszem neked!" szöveggel elintézik,Rádöbbensz hogy munka után nem pihensz hanem neki állsz takarítani,mert rájönnek,hogy te nem bírod a kupit,és szó nélkül megcsinálod majd..
Annyit nem ér meg az egész.Inkább fizess többet,de csakis magad után fogsz pakolni.
huhh, szerintem én ugyanúgy vagyok bekötve mint te.
a mozgolódás része nem lehet zavaróbb, mint amit panelban átéltél, viszont a rezsi igazságos elosztását nem lehet feszültségek nélkül intézni, hiszen ez nem csak egy általános tény, hanem hónapról hónapra előjövő pontosítandó felület. én inkább nem is hoznám szóba.
plusz ezek az apróságok nekem egy idő után megtöltenék azt a bizonyos poharat, erre jönne az alapvető tüske a rezsivel kapcsolatban, szóval nem is tudom... talán másfél évet kibírnék összeszorított fogakkal, de többet tuti nem.
Igen, eredeti tervek szerint 3 felé lenne osztva a rezsi. Nekem most nyáron 9 ezer Ft volt mindennel együtt/hó, nekik 28 e. Pedig így is van a javamra +2 ezer Ft közös költség.
A 2 fürdőszobának nincs külön mérőórája, így csak a harmadolás lenne az igazságos, de mégsem tartom annak, mert tényleg alig használom a lakást most is, állandóan jövök-megyek. Míg nincs itthon a barátom, munka után fél éve minden nap edzőterembe járok, szóval esélyes, hogy most is a reggel 7-kor el, ebédre haza (kifőzdés étel), majd este 9-re edzésből vissza felállás élne.
Szerintem őket hagyd, költözz össze mással! Írd ki, hogy ragaszkodsz a rendhez és akkor eleve ilyen emberek fognak kereseni.
Ráadásul, ha ilyen keveset vagy otthon, mikor élveznéd a kertet?...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!