Fűtéssel kapcsolatban felétek is sok az igénytelen ember?
Most nem a túlélésért küzdő legszegényebbekről van szó, hanem rendes munkába járó emberekről, akiknek 2-3 autó (nem rom) is áll a ház. Egyszerűen meg lehet pusztulni annyira durva füstöt ereget több ház is a környéken. Ömlik kifelé a kéményen szenes kénes bűz, meg az égett olaj szag, mindenféle kerti szemetet is tüzelik a kazánban. Ők nem gondolnak bele, hogy rákosak lesznek tőle?
Rinyál mindenki, hogy így-meg úgy a nyugdíj, mennyit kell érte dolgozni. Hát így aztán tényleg nem lesz gond, mert 50-60 évesen elviszi a rák!
Miért rontják meg ennyire a saját életüket az emberek?
AZ se zavarja őket, hogy amíg élnek, addig ezt a büdöset szagolják, ha kimennek az utcára.
Vannak emberek, és vannak emberszabásúak ebben az országban.
Nem lehetséges, hogy szimplán halálba van fojtva a kazán és azért érzel ilyen bűzt? Egyébként a szénnek is kimondottan kellemetlen tömény szaga van.
Kertben ugyanúgy nyesedék tud előfordulni, amit ellehet égetni, tehát tulajdonképpen fa. Sokan relatíve alacsonyra állítják be a huzatszabályzót és ettől füstöl elképesztő módon a kémény, majd kátrányosodik, majd ezután mikor nyit a huzatszabályzó a kátrány leég, na az bír irdatlan büdös lenni!
Egészségügyi és pláne környezetvédelmi szempontból, a jelenlegi helyzet, hogy sokaknak megfizethetetlenné vált a gáz, ez az, ami igazán probléma! Eszükbe nem jut az EP-ben, hogy ez igazán a probléma! Soha, egyetlen egy "zöld" nem lázongott ezért sem itthon, sem az EP-ben, mert pontosan tudják, hogy erre az egyetlen megoldás az, ha normalizálódik a gázár, arra pedig az egyetlen megoldás az, ha az oroszokkal kibékülünk. Környezetvédelmi szempontból egészen elképesztő az, amilyen irányba tartunk. A legtisztább energiaforrást (az atomot) tiltjuk, helyette letakarjuk a termőföldjeinket olyan, ideiglenes napelemekkel, amik 10-15 év múlva a kukában végzik és nem mellesleg veszélyes hulladékként, a gáz árát negatívan befolyásoljuk, de valódi alternatívát, annál tisztább fűtési módozatot nem tudunk felmutatni helyette, csak olyan megoldásokat tudunk felmutatni, ami ha tisztább fűtési módozat, akkor annál lényegesen drágább, a lakosság jelentős részének, pláne Közép- és Kelet-Európa számára megfizethetetlen. Miután így elb....tuk, annyit tudunk mondani, hogy tekerje lejjebb mindenki a fűtést, és az oviba ha lehet öltöztesse mindenki rétegesen és melegen a gyermekét!
Nem csak a gáz lett megfizethetetlen.
Én 44 éve többé kevésbé falun élek. Régebben nem volt ilyen büdös mint az elmúlt 1-2 télen. Most tényleg mindent rápakolnak az emberek a kályhákra amit csak találnak.
Azért ott ahol a 150ezres nyugdíj már jónak számít, ott már a 35ezer forint is sok egy köbméter fáért. Nem tudják megvenni az emberek.
Hiába mész az oroszokhoz nagyokos! Attól hogy becsicsikulsz putyinnak még nem lesz olcsó a gáz. Sőt...
De tényleg, ki mivel fűt amikor ilyen éktelenül füstöl a kémény? El nem tudom képzelni, hogy egy átlag háztartásban mivel füstölnek ennyit?
Egyébként meg kinek drága a gáz? Egy átlagos lakás fűtése annyiba kerül még mindig mint 10 éve, legalábbis ami a gáz árát illeti 1700m³ alatti fogyasztás esetén! A tűzifa ellenben majd a duplája lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!