Szívesen élnél úgy is a házadban ha kiderülne hogy szörnyű múltat rejt?
Én nem laknék. Személyes tapasztalatom is van az ilyen házak terén. Az egyikbe töltöttem 4 évet.
Egésznap féltem, rossz érzés fogott el.
"én beleszülettem 30 éve"
Szóval már bőven elmúltál 30 de még itt tartasz agyilag.
Vigyázz, mert gyünnek éccaka a szellemek oszt megharapnak.
Olyan házban lakunk 6 éve ahol 2008-ban a fickó megölte a családját. Állítólag késsel végzett a feleségével és a két gyerekükkel majd magával is.
A házban semmi paranormális jelenséget nem tapasztaltunk és semmilyen rossz érzés nincsen, ellenben a ház piaci értékének a feléért megtudtok venni.
Egyébként ha belegondolt a történelem során elég nagy az esélye, hogy már valaki meghalt azon a területen.
Kétféle ember van, akit zavar, és akit egyáltalán nem. Szomszéd ház egyik lakásában meghalt egy tanár, egy hét múlva vettük észre a szagok miatt... Aki utána jött, őt nem zavarta, azóta meg még kétszer gazdát cserélt a lakás.
Nekem első lakásom önkormányzati volt anno, első kérdésem rögtön az volt a szomszéd néni felé, hogy az itt lakó néni itt halt meg a lakásban, vagy kórházban. Amúgy kórházban, de nem lett volna jó érzés ha azt hallottam volna, hogy itt...
Szia! Én laktam olyan helyen, ahol az előző lakó meghalt. Alkesz volt és a mája felmondta a szolgálatot. Tehát nem gyilkosság vagy ilyesmi volt. De maga a ház 100+ éves volt, nyilván haltak meg ott emberek. Ilyen horror gyilkosságos helyen nem szívesen laknék, megmondom őszintén. Egy időben jártam a Maros utcai rendelőbe Budapesten, közben tudtam meg, hogy száznál is több embert gyilkoltak meg ott a nyilasok…elég nyomasztó érzés volt utána oda járni. Nyomasztó maga az épület is, persze ráférne egy felújítás is, de van valami a
levegőben ott. Van a közelünkben egy ház amúgy ahol valamikor 90-100 éve volt egy darabolós gyilkosság (Tölgyfa utca), na ott se laknék szívesen.
Hasonló kérdés bennem is megfogalmazódott akkor, amikor abban a kis városban ahol éltünk egy borzalmas gyilkosság történt. A fiú megölte a szüleit és szabályosan vérfürdőt rendezett. A szomszédok nem hitték el, hogy ilyen tettre képes a fiú a bíróság viszont elítélte. Maga a ház egy városi villa, nagy parkosított kertjében sok öreg fával. Nagyon sokáig, évekig üresen állt. Aztán valaki mégiscsak beköltözött. Akkor merült fel bennem a kérdés, hogyan lehet egy olyan épületben élni, melynek ilyen szörnyű múltja van.
Mikor a nagymamám meghalt azután történt velem, hogy az olvasolampám magától lekapcsolt. Több mint ezer km-re voltunk egymástól mégis furcsálottam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!