1 telken illetve 1 udvaron található 2 különálló ház, de mindkettő ugyanarról a villany illetve vízóráról üzemel! Meglehet oldani, hogy az amiben mi élünk a párommal valahogy külön váljék? Ha igen hogyan?
Vagy hivatalosan, vagy nem hivatalosan. Hivatalosan drágább, nem hivatalosan viszont kényelmetlen.
Hivatalosan a közműszolgáltatóval kell felvenned a kapcsolatot, ők elmondják a továbbiakat. Nem hivatalosan pedig egy villany- illetve vízszerelővel, aki feltesz egy-egy almérőt. Ekkor a szolgáltató ugyanoda számláz, ahova eddig, viszont a két lakás tulajdonosa megnézi a számlát, megnézi az össz fogyasztást, és az almérők állása alapján elosztják a költségeket.
Hivatalosan is tetethetsz be almérőt. Nekünk is úgy van. A főmérőt és az almérőt is olvassák, a főmérő által mért fogyasztásból a számlán levonják az almérő fogyasztását. Az egyik számlán a különbözetet számlázzák ki, a miénken pedig az almérős fogyasztást. Rendesen hitelesítve van az almérő is.
Csak akkor van gondotok, ha nem lehet szétválasztani a lakásokba menő vezetéket. Pl bemegy a víz elágazik az 1. lakás fürdőszobájába, utánna a 2. lakás fürdőjébe, majd az 1. konyhájába, a 2. konyhájája, a 2. WCjébe, végül az 1. WCjébe.
Boccs, most nézem, hogy különálló ház (nem látszik a képernyőmon egyszerre a kérdés meg a válasz doboz)
Akkor minden gond nélkül betetethetitek az almérőket.
Először a szolgáltatókhoz menjetek, azután végeztessétek el a munkát, és ha kész, ismét kell menni a szolgáltatóhoz (legalábbis nekünk így kellett csinálni)
Köszi a válaszokat,,remélem sikerülni fog,,nem akarok semmiféle kompromisszumot az anyósékkal ha odaköltözök,,rendbe szeretném tenni ezeket a dolgokat.
Mindenképpen 1 számlán fog jönni a két fogyasztás?
Ha almérő van, akkor a főmérő számláján rajta van a főmérő teljes fogyasztása és az almérő fogyasztása (mint levonandó tétel), fizetendőként a különbözet.
Az almérős számlán pedig az almérő fogyasztása és fizetendője.
Köszi
Tehát a szolgáltatónak nem kell fizetni,,csak a szerelési díj van?
A villanynál megoldható a szétvállasztás.
A villanyórához szolgáltatónál regisztrált szerelő kell.
A párom ilyenekkel foglalkozik csak most nincs itthon, hogy megkérdezzem.
A vízet is szét lehet választani ha a lakásba teszel vízórát.
De kell a szolgáltatónak is fizetni. Talán hitelesítési díjat számláztak, de már nem emlékszem.
A vízórának nem kell a lakásban lennie, nállunk is kint van az udvaron. Ahol leágazik a második lakás vízcsöve, az után lehet betenni a vízóraaknát és az almérőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!