Hogyan lehetne megcsinálni esztétikusan ezt a polcot?
Az alábbi polcot szeretném megcsinálni:
A lapokat leszabatom, tipliket tudok venni, ragasztóm van. A kérdés, hogy a csomópontokat ti hogy erősítenétek meg láthatatlanul úgy, hogy ne essen szét, ha a falra kerül?
Hány helyen akasztanátok a falra?
Fa tiplikkel, jó erősen ragasztva (egy jó fa-ragasztó erősebben tart mint a fa - ha hagyod rendesen megszáradni, azzal nem lesz gond).
Felfogatás: tervezett terheléstől függően 4-6 helyen. 8-as tipli, 5-ös csavar (aminek a feje befér 8-as lyukon). A függőleges elemeken hosszúkásabb furat, furat fölé fém lemezke legalább 2 hosszabb facsavarral felfogatva.
Mivel csak díszítő elemként lenne szerepe, apró dísztárgyakat, egy-egy kisebb virágcserepet tartana, igazából nem kell atom biztosnak lennie. Látható megerősítéseket nem szeretnék rá.
A képeken jól látható a lapok elhelyezkedése és a méreteket is pontosan megadja, innentől kezdve igazából csak az a kérdés, hogy tiplizni, ragasztani elég lehet-e, ha elegendő és megfelelő pontokon rögzítem a falra.
Egyébként nő vagyok, szóval bocs a hülye kérdésekért. Szinte az összes lapraszerelt bútoromat én szereltem össze, így nem gondolom, hogy kifoghat rajtam ha néhány lyukat is kell fúrni, de szeretném ha egyben maradna. :)
Néhány lyukat fúrni valóban nem nagy művészet, viszont pontosan fúrni, hogy mindkét munkadarab tizedmiliméterre pontosan illeszkedjen, na az már az - főleg kézifúróval, barkács szinten. Egy szem előtt lévő polcon az 1-1mm elcsúszás is elég zavaró tud lenni.
Van ugyan tipliző segédeszköz, amivel lehet csökkenteni a hibalehetőséget, de kezdők kezében az sem a pontosság garanciája. Plusz asztalos szorítók is kellenek hozzá, mert kézzel szinte lehetetlen megtartani pontosan.
Ha összeszámolod a segédeszközöket, amik segíthetnek a feladatban (feltételezve, hogy még ilyeneket nem vettél és nem készítesz napi szinten bútorokat) alaphangon 10000Ft környékén vagy (feltételezem fúród és hegyed van bele). Faanyag barkácsboltban levágatva + élzárva 6-7000, fatiplik 500, csavarok + fém kiegészítők + dübelek 1500, ragasztó 1500. Ha minden szerszámod megvan, az anyagbekerülés 10500. Ha nincs, akkor +10000 vagyis 20500. Utánaszámolva olcsóbb most a polcot megvenni akciósan és még a lakás sem lesz tiszta forgács.
Nem lebeszélni akarlak, ha affinitásod van ilyesmire vedd meg a szerszámokat és vágj bele. De azt hinni, hogy saját kezüleg készíteni bútort könnyű, mert csak néhány furat, az nagyon téves elképzelés. Barkácsáruházas árakkal meg még csak nem is olcsó. Esetleg próbáld ki előtte, hogy menne. Barkácsáruházaknál a lapszabászaton bagóért kapsz potyadék fákat, azokkal próbálj ki egy-két illesztést...
A legjobb megoldás, ha a hátuljára furnérlemez van rászögezve. Olcsó is, meg derékszögbe tartja az egészet.
A bútorlapok rögzítésére jó a fatipli+ragasztó, ahogy már említették.
De a stabil, merev tulajdonságot a furnérlemez fogja megadni.
A boltin láthatóan nincsen, úgyhogy olyan is. Gyenge sz(a)r az egész!
Vannak itthon használaton kívüli, fölösleges bútorlapok, illetve néhány tipli is, úgyhogy ki is próbáltam gyorsan délután. Mérni tudok, befogni betudom, mélységállítóm van. Első próbálkozásra egészen egyenesre is sikerült a lyuk és derékszögre a derékszög.
Biztosan van egy csomó olyan eszköz és szerszám, amivel könnyíthet az ember a dolgán, de első nekifutásra én azt gondolom menni fog ez nélkülük is. Max nem sikerül... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!