Becsapta a huzat a szobaajtót. Nem nyílik. Hogyan próbálkozhatnék az ajtó kinyitásával szerelő hívása nélkül?
Az előszobában vagyunk, az ajtó befelé nyílik. (A szoba felé)
(Vagyis én most nem vagyok otthon, csak a család néhány tagja)
Bedugni valamit a zárnyelvhez. Bankkártyát pl és visszanyomni.
Vagy megfeszíteni óvatosan lentről felfelé - van hogy ettől is visszaugrik a zárnyelv. Nem kell spajszer elég egy kés vagy olló is alányúlni.
Közepesen erősen egyszerűen meglökni - hátha nem a zár tartja, hanem a kerethez szorul - lehet ilyen, ha az egyik zsanér megmozdult.
Sikerült megoldani.
Szerencsés körülmény hogy üveges ajtó, felül egy nagyobb tábla alul egy kisebb. És az is szerencsés hogy az üvegtábla az előszoba felől volt/van be-lecelve, vagyis a rögzítő léckeret kiszedése után be lehetett bújni a szobába.
A lakásban levő többi ek kilincs tanulmányozása után megsaccolták, hogy hol lehet a zár nyelve.
Kitapogatták az ajtókereten, hogy hol lehet a zár fémlemez széle óvatosan megfeszegetve egy kicsit egy eszcájg késsel benyúltak és kinyomták a zár nyelvét.
Azt kimaradt de ugye logikus hogy a léckeret kifeszegetése után az üveg táblát kivették (az alsót, a kisebbet)
Csak már akkor vágta el az ujját, miután elvitte az üvegtáblát a lakás egy biztosabb pontjára... És tette le. Nem elég óvatosan engedte el a táblát, és 'meghúzta' az ujját. Persze... A szerelés közben pontos színházik a legjobban hogy az ember ujja megsérüljön . De végül is az egész happy end... Túl azon, hogy venni kell egy új zárat :)
Nem színházik hanem hiányzik.
Bocs, mikrofonról mondtam...
Plane ez a okoska hajlamos arra hogy miután mondom a szöveget leírja de amikor a végén kiteszem a pontot átfogalmazza mert úgy gondolja hogy ő mégiscsak jobban tudja hogy én mit akartam mondani
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!