Érdemes egyedül galériaágyat készíteni?
Sok youtube videóban látom, hogy maguknak csinálják. Nekem nem annyira van tapasztalatom barkácsolásban. Tudom, hogy a csavarozó hogy működik, talán el is tudom vágni a fát, meg megtervezni, hogy hova milyen darab kell. Tartóoszlopokból raknék többet, hogy biztosra menjek, és inkább nem a falhoz rögzíteném. Bútorokat raktam már össze, de ez teljesen más. Félek, hogy túl sok buktatója van.
Meg merjem próbálni? Mennyit spórolnék ezzel körülbelül? 10nm-re gondoltam, ugyhogy nem is kicsi.
Nagy valószínűséggel meg tudod csinálni a videók alapján.
Olyan videót válassz, amiben minden mozzanatot mutatnak, nem hagynak ki semmit.
Társaságban amúgy jobb dolgozni, alkotni.
Tervezd meg és nézz utána mennyibe kerülne ha mindent megvennél hozzá!
Én pár éve a gyerekeknek szerettem volna az udvarba egy csúszdás mászókát csinálni, mert megvenni sokallottam az árát és szívesen próbálkozom hasonló barkácsolással.
Megterveztem milyen legyen, kiszámoltam miből mennyi kell hozzá és már a faanyag áránál kiderült, hogy többe kerülne megvenni a hozzávalókat, mint amennyibe az egész kerül ha megveszem készen. Persze nem ugyanakkorát mint szerettem volna, meg nem pont olyat - de akkor még a többi szükséges hozzávalót nem is számoltam bele.
Egy galériaágy persze más dolog, nem kell hozzá annyi külön alkatrész, lehet, hogy kedvezőbb lesz az eredménye. De ha csak kicsit lenne olcsóbb akkor nem éri meg, mert lehet, hogy nem sikerül úgy ahogy eltervezed.
Ma már videón láthatod hogy kell csinálni, ha vannak szerszámaid akkor azokat sem kell hozzá szerezned. A bútorkészítők, asztalosok azonban olcsóbban tudnak faanyagot venni, mint mi a barkácsboltban.
tervezd meg, számold ki mennyibe kerülne ha te vennéd meg és akkor el tudod dönteni, hogy megéri vagy jobb ha kicsit többet fizetsz érte és megveszed készen!
Én 3 személyes hintát csináltam. Tuti drágább lett mint a bolti, viszont ez olyan masszív lett, hogy 3-4 felnőtt is rámászhat gond nélkül.
A galériaágy azért nem egyszerű dolog. Ha eddig nem készítettél bútorokat nulláról, akkor inkább másba vágj bele. Pl egy asztalba. Ne a legnehezebbel kezdd.
Jah és egyébként sok szerszám kell hozzá, persze van amit ki lehet adni, sorban leírva:
Faanyagot veszel, fatelepen. Ott meg is tudod gyalultatni, vagy kell legaláb egy kézi gyalu neked.
Csiszológép alap még így is, leglaáb excenter csiszoló. Rezgő csiszolóra az életed rámegy..
Fatelepen méretre is lehet vágatni, bár nem biztos, hogy a véglegesbe, max elvagdossák félbe, de meg lehet kérdezni.
Egyébként kell egy körfűrész. Asztali a legjobb, de jobb híján egy kézi is megteszi. Gérvágó lenne a legjobb az egyenes vágásokhoz, de ne legyünk telhetetlenek.
Vastagabb faanyagoknál meg pontos vágásoknál a dekopírt felejtsük el. Csak oda jó, ahol nem gond ha fél cm-el eltolódik az egyenes.
Kell fúrógép, ebből jó a fúró csavarozó is. Fafúró szárakkal.
Lazúr, beltéri, minél alacsonyabb VoC-vel, hogy ne mérgezzen. Ecsetek.
Ha lakásban laksz, akkor szerintem ne vágj bele, nem árt egy műhely vagy előkert, udvar, ahol tudsz dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!